A MÁV Csoport országos fejlesztési programjának részeként korszerű, kényelmes és akadálymentes környezet várja majd az utasokat.


Tasó László, az Észak-Kelet Magyarország közút és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a helyszínen elmondta, hogy a MÁV saját forrásból 21 állomásépületet újít fel, míg a Magyar Falu Program keretében további 11 megállóhelyen vadonatúj, fűthető-hűthető váróhelyiségek épülnek.

A 15 milliárd forint értékű országos beruházás célja a vidéki közösségi közlekedés színvonalának emelése és az utasok komfortérzetének növelése.

Balmazújvárosban a nettó 385 millió forintos fejlesztés során megújul az épület homlokzata, tetőszerkezete, nyílászárói, valamint az utasváró és a vizesblokk. A felújítás része a térburkolat megújítása is. A munkálatok várhatóan 2026 márciusáig tartanak, addig ideiglenes váró és jegykiadóhely működik.

Hajdú-Bihar vármegyében Balmazújváros mellett Nyíradony, Berettyóújfalu, Sárrétudvari és Szerep állomásai is megújulnak.

Hirdetés