Több intézkedést is tett a székesfehérvári önkormányzat az intézmények vízbiztonsága érdekében – jelentette be Cser-Palkovics András azután, hogy egy iskolában felbukkant a székesfehérvári kórház vizében talált baktérium.


A polgármester elrendelte

  • az önkormányzati intézmények, kiemelten a bölcsődék és óvodák belső vízhálózatának soron kívüli, megelőző fertőtlenítését.
  • A szúrópróbaszerű, soron kívüli vízminőségtesztet két olyan intézményben, amelyben a nyári zárvatartás okán fennállhat a baktériumnak kedvező „pangó víz” helyzet.
  • Az önkormányzati intézmények új technológiával való felszerelésének előkészítését. „Ez megelőzi ennek a baktériumnak a megjelenését és így a közbizalom megingásának lehetőségét is az intézményeink vízminőségében” – írja a polgármester.
  • Erre a célra azonnali polgármesteri döntéssel átcsoportosított 30 millió forintot, de ezt az összeget szükség esetén emelik.

„A rendkívüli fertőtlenítést igyekszünk minél hamarabb elvégezni. A fertőtlenítés ideje alatt a csapvíz nem lesz fogyasztható ezekben az intézményekben. Azon intézmények esetében, ahol a tanév kezdetéig a szakemberek nem végeznek a fertőtlenítéssel és az érintené az intézmények működését, tájékoztatjuk az érintettek róla, és ha csak lehet, megoldjuk a nyitvatartást ásványvizek, ballonos vizek stb. – természetesen ingyenes – biztosításával. Egy-egy fertőtlenítés legfeljebb 1-3 napot vehet igénybe, tehát remélhetőleg nem kell hosszú időszakkal számolni. Az intézményvezetők erről folyamatosan kapnak tájékoztatást, valamint szakmai tanácsadást és felkészítést a témában” – áll Cser-Palkovics bejegyzésében. A polgármester hangsúlyozta, hogy a Fejérvíz rendszeres mérései és tájékoztatása szerint a város vízhálózata és vízbázisai nem érintettek a baktérium által, tehát: „a Kórház és az Árpád kollégium problémája nem függ össze”.

Hirdetés