Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss jelentése szerint a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi helyzete 2025-ben olyan mértékben romlott, hogy intézkedések nélkül akár az év utolsó negyedévében fizetésképtelenné válhat. Budapesten ez a közfeladatok ellátását – is veszélybe sodorhatja a közlekedéstől a szemétszállításig.


Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán reagált a dokumentumra.

Azt írta: „Aki Budapestet csődbe taszítja, azt Budapest magával rántja. Ez nem fenyegetés, ez gazdasági tény. Aki nem hiszi, kérdezze meg a hitelminősítőket.”

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy fogalmazott: kormányzati segítség nélkül a fővárost a negyedik negyedévben csődbe lökhetik. Hangsúlyozta: ha Budapest fizetésképtelenné válik, annak azonnali hatása lesz Magyarország hitelminősítésére, ami az euró–forint árfolyamban és a fogyasztói árakban is megjelenik.

„Pénzügyi kockázatok köre”

Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke az ATV Híradónak elmondta: a hitelminősítők ugyan alapvetően a kormány kötvénykibocsátásait értékelik, de figyelembe veszik a politikai környezetet is. Egy fővárosi csőd szerinte „negatív hír lenne, amely bekerülne az országot övező pénzügyi kockázatok közé”. A közgazdászprofesszor hozzátette:

A kormány érdeke is az, hogy a legnagyobb település ne kerüljön ebbe a helyzetbe, ezért mindenképpen rendezést kell találni – akár csak átmeneti megoldással a választásokig.

(atv.hu)

Hirdetés