Kiterjesztik a VÉDA kamerarendszert a vasúti átjárókra is. A MÁV első körben hat helyszínen veti be az eszközt. A vasúttársaság fel akar lépni a vasútátjáróban történő balesetek ellen.


Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója, ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolva – számolt be róla a vasúttársaság.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a kamerarendszert a MÁV csoport és az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös akcióterve alapján telepítik.

Hegyi Zsolt emlékeztetett, hogy az elmúlt években megszaporodtak a halálos balesetek a vasút közúti kereszteződéseiben: nagy részük működő fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban történt. Az ilyen balesetek sokszor életet követelnek, komoly anyagi károkat okoznak, a mozdonyvezetőt is hosszú időre traumatizálják, és több ezer embernek okoznak késéseket.

Mint ismertette, 2025-ben 26 baleset történt közúti-vasúti átjáróban, amelynek során nyolcan veszítették életüket. Hozzátette, évente átlagosan 800 félsorompó rúdját törik le, többnyire szabálytalanul közlekedő autósok, ritkább esetben a viharos erejű szél.

Megemlítette, hogy csökkent a vasúti tilos jelzés presztízse. Elmondása szerint a közelmúltban forgattak videót egy közlekedésbiztonsági kampányhoz Budapesten, Angyalföldön, ahol csak a forgatás ideje alatt nyolc autó haladt át a fénysorompó piros jelzésénél.

A rendőrség nyitott az együttműködésre

A közös pilotprojekt keretben az ország hat vasúti átjárójában telepítenek VÉDA rendszert a MÁV költségvetéséből, a rendőrség által üzemeltetve. Az első azért került Siófok-Szabadisóstó állomáshoz, mert ott két komoly baleset is történt 2021-ben.

Óberling József, az ORFK ezredese azt hangsúlyozta, hogy egy vasúti átjáróban csak a közúton közlekedőnek van reális esélye a tragédiák megelőzésére. 2015 óta, amióta a VÉDA rendszer kiépült, jelentősen javult az ország közlekedésbiztonsági helyzete.

„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vasúti átjárók is ellenőrizhetők elektronikus úton, már itt sem lehet megúszni semmilyen jogsértést” – emelte ki Óberling József.

Hirdetés