Aprószentek / III. Egy polihisztor és egy ’self-made-man’

Két kevéssé ismert de rendkívül eredményes városfejlesztőt mutatunk be, akiknek sokat köszönhet Budapest.

Hosszú sora van azoknak, akik a város szolgálatába állva segítettek naggyá tenni Budapestet. Nem lankadtak egy életen át, mégis, mintha törvényszerű, mintha természetes lenne, várt rájuk a feledés. A székesfőváros sok ilyen (névtelen) hőse közt, talán Wildner Ödön a legszínesebb egyéniség. Minden volt ő, csak hivatalnok nem. „Híres bohém, a legnagyobb mókamester” – írja róla Bókay János. Miközben a Városházán évtizedeken át két ügyosztály élén is próbált minél több jogos igénynek eleget tenni. Az alkotó értelmiség korosztályainak igyekezett lehetőséget adni képességeik kibontakoztatására – és persze leginkább arra, hogy megéljenek.

Kisújfalusi Wildner Ödön (1874 – 1944) a Felvidékről érkezett a fővárosba, eredetileg tanulni, ám egykettőre elvarázsolta a város, magával ragadta példátlan fejlődés forgataga. Előbb állam- és jogtudományi végzettséget szerzett, majd ezt megtoldotta egy bölcsészdoktorátussal. Aztán 1898-ban a székesfőváros törvényhatóságának a szolgálatába szegődött. A közgyűlés 1911-ben tette tanácsnokká. A közoktatásügyi, illetve a szociálpolitikai ügyosztály került az irányítása alá (többnyire mind a kettő, bár a megnevezésük többször változott). Egyetemi diáktársai, baráti köre adta a vezérlő szellemet és a megfelelő embereket a munkákhoz: legjobb barátja, évfolyamtársa Jászi Oszkár, védence és örök támogatottja Szabó Ervin, vagy sokáig megbízható munkatársa, dr. Kacsóh Pongrác… Wildner a Huszadik Század állandó munkatársa, Bárczy Istvánnal közösen alapítja és szerkeszti az Új Élet és a Népművelés című hiánypótló jelentős folyóiratokat. Az ő munkái a Fővárosi Almanach és főváros évkönyvei is. Úgy mondják: „vezeti és védelmezi a Fővárosi Könyvtárt” (Szabó Ervin álmát).

A forradalmak után (Bárczy főpolgár távoztával) nyugdíjazzák. Nemzetközi híre van: hívják a Népszövetség munkaügyi szervezetébe, Svájcba, Ankara városa polgármesteri székkel kínálja meg, de ő inkább öt évig a Révai, a Rózsavölgyi kiadóvállalatok irodalmi tanácsadója – aztán reaktiválják. Nélkülözhetetlennek bizonyult: újra tanácsnok és viszi tovább a közoktatás és a szociálpolitika ügyeit 1937-ig. Akkor végleg visszavonul: a szélsőségek súlyosodó térnyerése már nem az ő világa. Wildner „szabadgondolkodó, szókimondó, merész, lelkiismeretes, kitűnő ember, aki új eszmékért lelkesedik és gyűlöl minden maradiságot; csak írók, művészek, színészek között érzi jól magát” – Bókay szinte igazolja hősét.

Wildner városházi munkája mellett a századelőtől folyamatosan publikál saját, történeti műveket, tudományos tanulmányokat. Cél-antológiákat szerkeszt, gyűjteményeket állít össze. Műfordítói munkássága egyenesen korszakos jelentőségű (és minőségű)! Angol, amerikai, német, francia, orosz klasszikusok tucatjait ő szólaltatja meg magyarul. Goethe, Nietzsche, Emerson, Dickens, Swift, Tolsztoj sok remekműve Wildner tolmácsolásában jut először magyar olvasó kezébe! Polihisztor volt. A szellemtudományok – a humaniórák – mindentudója, aki nem szűnt meg hinni abban, hogy általuk szebbé teheti világunkat.

Nem kevésbé különös, nem kevésbé lenyűgöző közmunkása volt Budapestnek Fischer József. (1901 – 1995). A ’magukat megcsinálók’ önfejű és tántoríthatatlan fajtájából, akik talán a reneszánsz semmiből támadt óriásai mintájára tévedtek közénk mutatóba, ritka élő kövületnek. Nyomdászdinasztiába született, de elszökött a szakma elől egy építészeti irodába: kőművesinasnak állt. Végigharcolta a forradalmakat, önkéntes, majd vöröskatona – de 19 őszén már az Iparművészeti Főiskolán Ligeti Miklós növendéke, kerámiafestést tanul. És innen már csak egyetlen lépés, egy kisebb módosítás, hogy helyére kerüljön, élete elrendelt pályája kezdetét vehesse. Beáll egy idősebb építész barátja irodájába építésvezetőnek, ahol egyre több tervezést is vállal. 1922-ben feleségül veszi az ország első diplomás mérnöknőjét, Pécsi Eszter szerkezetépítő- és szerkezettervező mérnököt (nyelvtanilag ugyan helytelen hisz a magyarban nincsenek nemek, mégis csakazértis, már csak a társadalmi előítéletek kedvéért is: mérnöknőt)! Mindkét gyerekük a Műegyetemen kap építészmérnöki diplomát.

Fischer 1926-ban szerez építőmesteri képesítést és nyomban rámosolyog a szerencse: elnyeri a megbízást a Császár-fürdő felépítésére. Ez a sikeres munka hoz országos ismertséget és tekintélyt a számára. Ekkorra már szoros szálak fűzik az izmusok lázas mozgalmaihoz. Elsősorban az építészet elveivel, elméletével foglalkozó írásai és nem kevésbé Kassák Lajoshoz fűződő szoros barátsága révén. A Bauhaus és a CIAM nagy akcióinak is részese, nem csak ezek magyarországi visszhangját képviseli. A kor máig ikonikus folyóirata, a tér és tárgykultúrát forradalmasító Tér és Forma szerkesztője is ő. Sorra épülnek a városképet is 20. századian alakító épületei a fővárosban. Molnár Farkas, Breuer Marcell, Walter Gropius, Ernst May, Le Corbusier barátja, harcostársa, munkatársa.

(1928 júniusában Le Corbusier kezdeményezésére Svájcban összehívták a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusát (Congress Internationaux d’Architecture Moderne) – ez nyilvánította magát nemzetközi szervezetté, ők lettek 1959-es önfeloszlatásukig a CIAM. Működésük kezdetén a széles tömegek lakáskérdésének megoldását jelölték meg legfontosabb feladatként. A CIAM magyar csoportját Fischer József és Molnár Farkas vezette.)

Fischer – elsősorban Kassák és Le Corbusier hatására – egyre közelebb került a szociáldemokrácia gondolatához. Az 1939-es parlamenti választásokon már szocdem színekben indult (sikertelenül). A német megszállást követően családi házában adott menedéket a pártja s az alakuló népfront művész-üldözöttjeinek. Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, de Major Tamás életét is többszörösen Fischer segített megmenteni. 1945 tavaszán azonnal a feltámadó Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke lett. Fél évre rá az országgyűlésbe is beválasztották (a szocdemek listáján). Ezen tisztségein túl, 1953-ig kormánybiztosként is, irányította a főváros újjáépítését (szó szerint közel teljhatalommal, mindenről személyesen döntve). Onnantól 1956-ig a BUVÁTI keretein belül folytatta ezt a munkát. Aztán a forradalmi október napjaiban az ő lakásán alakult újjá a szociáldemokrata párt. Ő maga a Nagy Imre kormány államminisztere lett…

Miután felesége és egyik fia disszidált, őt pedig elbocsátották, tizenkilenc(!) alkalommal folyamodott a törvényes kivándorlás engedélyéért. Mindannyiszor végig járva a soklépcsős (fellebbezés, személyes kihallgatás stb.) tortúrát – hiába. Végül 1964-ben utazhatott az övéi után Amerikába. 1968-ban kapta meg az USA-állampolgárságot. Ezt követően egy évtizedig ismert és eredményes építésztervezőnek számított új életében, új hazájában. (Ott is társa, Pécsi Eszter nem kevésbé! Őt 1965-ben „Az év legjobb statikusa” címmel tűntették ki az USA-ban, a Hudson folyó partján álló toronyházak alapozásához kifejlesztett módszeréért!) Felesége halála után, 1978-ban repatriált. Kiállításokon szerepelt, visszaemlékezéseit írta. Az újjáépítésben betöltött vezetőszerepe, elévülhetetlen érdemei elismeréséül 1993-ban a főváros díszpolgárává választották.

Egy legjobb értelemben vett amatőr, egy autodidakta, aki önerőből hozta helyzetbe magát, hogy kétszer is tagja-vezetője lehessen annak a csapatnak, akik arcot adtak a városnak. Először a húszas évek közepétől, a modernség hazai élharcosai egyikeként, épületeivel – aztán a háború utáni évtizedben az újjáteremtés, a feltámadás (építészeti) levezénylésével!

Fischer Józsefnél többet igen keveseknek köszönhet ez a város. Emlékezzünk hát rá a felelős és eredményes városvezetés hősei sorában!