A dizájnerdrogok fogyasztása és kereskedelme csúcsra járt az elmúlt években, főleg a pár száz, pár ezer fős településeket érinti drasztikusan. A Heves megyei Halmajgura polgármestere a koronavírus-járvány alatt drasztikus lépésre szánta el magát.
Az elmúlt években megugrott a dizájnerdrogok használata a kistelepüléseken, főleg az ország északkeleti régiójában. A kormány által hosszú ideig szőnyeg alá söpört probléma Orbán Viktor évértékelő beszédében került elő; ekkor a miniszterelnök hajtóvadászatot hirdetett a dílerek ellen, és kormánybiztost is kinevezett Horváth László nevében, aki Gyöngyös és térségének országgyűlési képviselője. Március elejétől meg is nőtt a razziák száma, több dílert bilincsben vittek el a rendőrök, akiknek nemcsak a dizájnerdrogok terjesztői a célpontjuk, hanem a szórakozóhelyek vendégei, szabadidejüket töltő fiatalok is. Horváth egyébként jelezte, tervezik, hogy jogszabályba írják, a kábítószer-kereskedők összes vagyonát elvehetik, valamint bizonyítaniuk kell, hogy a javaikat nem a drogból szerezték, ráadásul adott esetben ki is utasíthatják őket a településükről.