Okosváros-fejlesztésről és karbonsemlegességről tanácskozik kedden a kőbányai önkormányzat és Peking Haidian kerülete – közölték a szervezők az MTI-vel.


Azt írták, a budapesti konferencia kiemelt célja a Kína és Magyarország közti karbonsemleges, illetve smart típusú egészségipari és városfejlesztések, az Ipar 4.0, Ipar 5.0 programokhoz kapcsolódó együttműködések elősegítése, valamint konkrét pilot projektek elindítása. Kiemelték: a két önkormányzat karbonsemleges városfejlesztési megállapodást is előkészít.<

Felidézték: Peking Haidian kerületének polgármestere az év elején kezdeményezte testvérvárosi kapcsolatok kialakítását a X. kerület önkormányzatánál, és a partnerek megkezdték egy két évre szóló együttműködési akcióterv kidolgozását.

A pekingi önkormányzati delegáció hétfőn kezdte meg magyarországi tárgyalásait önkormányzatokkal, minisztériumokkal, kereskedelmi és iparkamarával, valamint ipari parki és nagyvállalati partnerekkel – ismertették. A delegáció Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterhez is ellátogatott – fűzték hozzá.

A tájékoztatás szerint a minisztériumi tárgyalásokon többek közt a magyar és kínai városok nemzetközi klímaegyezményekhez való csatlakozásáról, karbonsemleges városfejlesztési stratégiákról és okosváros-fejlesztésről volt szó.

A konferencián hosszú távú együttműködési megállapodást ír alá Peking legnagyobb tudományos és technológiai parkja, a magyar Medicor vállalat, valamint a magyar egészségipari vállalatokat képviselő MediKlaszter – közölték.

Hirdetés