Tavasszal, amikor ébred a természet, a külterületeken és az erdei utak mentén az olvadó hó alól előtűnnek az illegális szemétkupacok.
Nincs ez másként a nyugati határ széli Jákon sem, ahol a határban három hatalmas, használaton kívüli gabonasilóban gyűlt össze az odahordott hulladék. Hiába próbálkozott éveken át a falu az illegális szemétlerakó felszámolásával, végső megoldásként a HulladékRadar applikáció és a bejelentés maradt. Mi is ott jártunk, amikor a polgármester bejelentette a szeméthalmokat, aztán beszéltünk az Energiaügyi Minisztériummal, a kezeli ezeket a bejelentéseket. Végigkísértük az ügyet, fotókkal dokumentáltuk a helyzetet, és megmutatjuk azt is, mi történt.
Érthetetlen, miért tűnik sokak számára kézenfekvő megoldásnak, ha az elromlott hűtőt bepakolják a kocsi csomagtartójába, majd az erdei út szélére kidobják. Pedig ugyanezzel a lendülettel a készüléket be is lehetne vinni a legközelebbi elektronikai boltba, ahol ingyenesen átveszik. Hasonló a helyzet a lakásfelújításkor megmaradt sittel, a kidobásra szánt holmikkal és bútorokkal is. Felfoghatatlan, hogy hiába működik Magyarországon a lomtalanítás és a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, a hivatalos szervek szerint a szemetelés problémája nem csökken; egyes nagyvárosi és ipari területeken pedig még növekszik is, részben a fokozott fogyasztás és a kontroll hiánya miatt.

