Hirdetés
Elbocsátja 300 dolgozóját a Magyar Posta
2022. november 02. szerda, 08:30

posta11Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be – tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.

A Magyar Posta Zrt. közleménye szerint azon a 101 településen, ahol több szolgáltatóhely működik, a fennmaradó postahivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják majd az ügyfeleket. Azon a 109 településen, ahol nincs másik nyitvatartó posta, a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők.

A Magyar Posta kiemelte: az érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el a munkáját, mindegyüket más postahelyekre irányítják át. A változás nem érinti a postai küldemények házhoz kézbesítését sem.

A társaság folyamatosan gondoskodik az ügyfelek megfelelő tájékoztatásáról, az érintett posták november 11-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére – közölték.

A Magyar Posta hangsúlyozta: jelenleg és a jövőben is lényegesen túlteljesíti jogszabályi kötelezettségeit, mert az előírt mintegy 1600 posta helyett a szüneteltetést követően is országszerte több mint 2200 posta áll az ügyfelek rendelkezésére. A hazai lefedettség nemzetközi szinten is kiemelkedő, míg Magyarországon 3,46 posta jut 10 ezer lakosra, addig ez a szám Európában 2,91 – jelezték.

A vállalat emellett több, jelentős átalakítási projektet hajt végre a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén, amellyel az irányítás-szolgáltatásban javítja a működés hatékonyságát. Ennek eredményeként a társaság a fővárosban, illetve Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékot jelentett be, amely összesen mintegy 300 munkavállalót érint.

A közleményben kiemelték, hogy ez a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.

A Magyar Posta közölte: a létszámcsökkentést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával hajtja végre. A társaság vezetése az üzemi tanáccsal tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy külön megállapodás szabályozza az intézkedésben érintett munkavállalók munkaviszony-megszüntetésének feltételeit.

A vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nemcsak személyesen, hanem modern, digitális úton is hozzáférhetők. Mindemellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken, a változásokat követően is magas színvonalon állnak rendelkezésre ügyfeleink számára – írták a közleményben.

A szünetelő postákról közzétett listából az rajzolódik ki, hogy a falvak mellett a kisvárosok, a megyeszékhelyek és Budapest sem marad ki a bezárások sorából.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...