Hirdetés
Vízügy: fel kell készülni, vízhiány lesz
2022. március 26. szombat, 08:30

szaradtLáng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint az utóbbi húsz év árvizei helyébe lépett az elmúlt öt év csapadékszegény időszaka, ami új feladatokat generál az ország két kitüntetett térségében.

Készülnünk kell a vízhiányra - mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István.

"Nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha az utolsó húsz évet nézzük Magyarországon. Húsz év átlagában az árvizek dominálnak, emlékezhetünk 2013-ra a Duna esetében, 2014-ben a Murára, 2010-ban a Sajóra és a Hernádra, 2006-ban a Dunára és a Tiszára is, sorolhatnám. Ugyanakkor az utóbbi öt évben komoly vízhiány lépett fel, és igazából szeretnénk támogatni vízzel az öntözést, a mezőgazdaságot. Nem könnyű" - mutatott rá Láng István.

Hogy mely területen a legnagyobb probléma a szárazság, arról azt mondta, három területet kell megkülönböztetni:

  • Nyugat-Magyarország, dombvidékek: itt viszonylag több a csapadék

  • >folyók mentén: közvetlen szivattyúzás, gravitációs vízpótlás teszi elérhetővé a vizet

  • Homokhátság, Nyírségi hátság: a vízpótlás csak csapadékból történhet, csapadékhiány lépett fel, szárazság van.

A nagyüzemi mezőgazdaság tehát a vízpótló rendszerek bővítésével menthető meg, de ez a bővítés Láng István szerint zajlik is.

„Az olyan víztereinkből, mint a tiszalöki vagy a kiskörei tározó, gravitációs módon tudunk vizet pótolni, viszont ahol a Tisza nagyon alacsony, például Csongrád térségében, ott szivattyús vízkivételre szorulunk" - ecsetelte.

Szerinte a vízhiányra kidolgozott stratégiák megfelelőek lehetnek arra, hogy a hátrányba került térségek vízhiányát megoldják, „legalább a korábbi, de inkább jobb színvonalon alakuljanak ki életközösségek a mezőgazdaság, a feldolgozóipar vagy a kis falvak mentén".

(Infostart.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...