Hirdetés
Ismét összeült a Nemzeti Állatvédelmi Tanács
2021. május 10. hétfő, 09:30

ovadipeter1Magyarországot öt éven belül Európa élmezőnyébe kívánják juttatni az állatvédelem területén, ezt a célt támogatja a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulása is – jelentette ki a testület ülésén a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint.

Ovádi Péter úgy fogalmazott, elengedhetetlen meghallgatni a véleményét mindenkinek, aki tenni szeretne az állatvédelem ügyében. Éppen ezért a nagy sikerrel zárult állatvédelmi online kérdőívre reagálva – amelyet több mint 262 ezren töltöttek ki – már több intézkedés is született a felelős állattartás, az ivartalanítás, a szaporítók elleni fellépés, valamint a civil szervezetek támogatása témakörében.

A Nemzeti Állatvédelmi Program egy olyan hosszú távú stratégia, amely több területre összpontosítva szeretné kezelni az állatvédelem területén meglévő problémákat – tette hozzá a miniszteri biztos.

Kiemelte a felelős állattartás jelentőségét, amellyel kapcsolatosan a NÉBIH-hel közösen szeptembertől indul egy online, ingyenes és önkéntes edukációs program Gazdijogsi néven.

A közlemény szerint folytatni kell az országos szintű ivartalanítást is, amely a hazai állatvédelem egyik legfontosabb feladata, ezt nemcsak az online kérdőívet kitöltők véleménye támasztja alá, hanem az országjáró körutakon tapasztaltak is. Ovádi Péter rámutatott, csak az elmúlt időszakban indult egy-egy ivartalanítási program a NÉBIH-hel és a Miniszterelnökséggel együttműködve, lehetővé téve több tízezer állat ivartalanítását.

A szaporítók és a tiltott állatviadalok elleni harcban minden eszközzel küzdeni fognak az állatok védelméért. Fontosnak tartják továbbá az állatvédő civil szervezetek tevékenységét és támogatásukat, köszönettel tartoznak nekik munkájukért – fejtette ki a miniszteri biztos.

Az agrártárca közleménye szerint a tanács ülésén szó esett az állatvédelmet érintő jogszabályi környezet felülvizsgálatáról, a szemléletformálás szerepéről, valamint az állat- és embervédelem összefüggéseiről.

A programon a hosszú távú együttműködés jegyében részt vett Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára is – közölte az AM.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...