Hirdetés
Hatalmas fejlesztés zajlik az algyői Tisza-parton
2021. március 12. péntek, 08:30

algyotisza2Újabb szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe az algyői Tisza-parton az arra kirándulók és a helyiek. Modern stílusban hangulatos környezetet teremtenek, éttermet és tetőteraszt alakítanak ki, valamint a tanösvényt is megújítják - írta meg a delmagyar.hu.

Ahogy a portál írja, érdemes lesz nyáron az algyői Szent Anna-kikötőt választani, ha szabadidő eltöltéséhez keresünk programot, ugyanis tovább fejlesztik a Tisza partján kialakított területet. Mint írják, a kilenc lábon álló, régen a gabonarakodóhoz tartozó épület alapját használva, halas fogásokat kínáló éttermet hoz létre az önkormányzat, amelyhez tetőterasz is készül. Mindezt egy LEADER-es pályázatból és saját forrásból hozzák létre tavasszal.

A polgármester elmondása szerint már ko­­rábban elnyertek egy LEADER-pályázatot, amelyből a régi fehér iskolát szerették volna átalakítani vízi központtá a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen, azonban a pandémia közbeszólt, nem tudták megvalósítani a tervet, így vissza kellett adni a forrást. Most ennek a pénznek az elnyerésére pályáznak ismét, hogy 18 millió forintból fejlesszék a kikötőt.

Molnár Áron arról is beszámolt, hogy a halételek mellett persze a magyaros fogások sem maradnak majd el. Figyelmet fordítanak a vendégek kényelmére is, zárható lesz az éttermi rész, így a szúnyogok sem zavarják majd az embereket.

A tervek szerint május végétől élvezhetik majd a szolgáltatásokat az arra kirándulók. Lent, a kikötőben lévő kis épületnek is új funkciót adnak, például borkóstolókat és kártyapartikat szervez majd ott az önkormányzati tulajdonú Gyevikult Nkft. Továbbá a két tanösvény is új arculatot kap majd, valamint egy futókört is létrehoznak ott.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...