Hirdetés
Közel 5 milliárd forintnyi többletkapacitást kap 47 egészségügyi szolgáltató
2020. december 08. kedd, 10:00

euuuÖsszesen 47 egészségügyi szolgáltató kapott 5 milliárd forintnyi többletkapacitást, amelyek között megtalálhatóak fekvőbeteg-, járóbeteg-, szakorvosi, fogászati és krónikus ellátást végző intézmények is.

A többletkapacitásnak köszönhetően rövidülni fognak a várólisták, korszerűbb és gyorsabb ellátásra lesz lehetőség, mert ezek az intézmények több beteget, több órában és megnövelt ágyszámon tudnak majd fogadni.

A Többletkapacitás-befogadási Bizottság (TBB) az elbírálás során elsősorban azon kérelmeket fogadta be amelyek erősítik a járóbeteg-szakellátást, továbbá javítják a diagnosztikai vizsgálatok elérhetőségét.

A költségvetésben meghatározott keret legfeljebb évi 5 milliárd forint, amit a bizottság a betegellátáshoz leginkább szükséges területek finanszírozására javasolt.

A CT, MR, PET/CT többlet óraszámainak biztosítására a bizottság az összértéknek több mint egyharmadára tett javaslatot, elősegítve ezzel, hogy minden beteg az eddigieknél is rövidebb idő alatt férhessen hozzá a diagnosztikus vizsgálatokhoz.

A gyermekek kezelésére pedig közel 50 millió forinttal többet lehet majd fordítani például a fogászati szakellátásban.

Mindezek mellett az egyéb, speciális szempontból fontos, tételes elszámolású, egyszer használatos eszközök számának emelése és a pszichiátriai, addiktológiai rehabilitáció is kiemelt támogatást kapott.A szolgáltatók 2020. december 1-jétől a NEAK-nál kérhetik a finanszírozási szerződésük módosítását és így a többletkapacitásaikat is leköthetik.

(Emmi)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...