Hirdetés
A kórházak lefejezésével kezdik az egészségügyi reformot
2020. november 04. szerda, 09:00

orvosLapértesülés szerint tömeges vezetőcserével kezdi az egészségügy átszervezését a belügyminiszter, miközben úgy tűnik, az érintett kórházi vezetők még nem látják, milyen lesz az új szisztéma, amelyben januártól dolgozniuk kell.

Az új egészségügyi rendszer mintegy 40 „csúcsvezetőjét" keresi Pintér Sándor belügyminiszter – írja a Népszava. Az új „csúcskórház-igazgatók" tervezett tömeges válogatása is kapcsolódik a jogállási törvényhez, mivel az annak életbelépése után kialakuló új struktúrában ők lennének az egyes területek egészségügyi ellátásáért felelős vezetők.

Hozzájuk tartozna a régió többi kórháza, rendelőintézete, alapellátója is. Egyes források szerint ők kormánytisztviselői státuszban dolgoznának. Várhatóan már január előtt hivatalba lépnek, mivel a terv szerint ők kötnék meg a jogállási törvényben előírt új munkaszerződéseket az állami szolgálatban maradó dolgozókkal.

E törvény szerint a jövőben mellékállás csakis a munkaadó előzetes engedélyével vállalható, és a szakemberek békeidőben is átvezényelhetők bármely olyan szolgálati helyre, ahol a munkaadójuknak szüksége van rájuk. Egy nővért vagy egy orvost akár két évre is áthelyezhet az állam az egyik kórházából a másikba. Azt, hogy ennek lesznek-e területi korlátai, későbbi kormányrendeletek dönthetik el.

„Most még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi az az új struktúra, amihez a hétvégén megnevezett bizottság castingolja a főigazgatókat" - mondta a Népszavának az egyik nagy intézmény vezetője. Miközben a rendszer csúcsra jár, a benne dolgozók végletekig elcsigázottak, reményvesztettek, elejtett mondatokból kell találgatni, hogy januárban milyen új helyzetben kell/lehet majd dolgozni.

(Napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...