Hirdetés
A MÁV elárulta, hol és mennyivel lettek olcsóbbak a jegyek
2020. szeptember 29. kedd, 09:00

mavvolanTöbb dunántúli vasútvonalon is új menetrend lépett életbe, a jegyek  pedig olcsóbbak lettek.

Olcsóbban és több MÁV-járattal lehet utazni Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé - közölte a vasúttársaság.

A cég eltörölte a gyorsvonati pótjegyet, így az érintett járatokon átlagosan 10 százalékkal olcsóbban lehet utazni. Emellett egyszerűbb lett a jegyváltás. Négy vonalon az InterCity kocsik a pót- és helyjegy helyett egységesen 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe.

Az árcsökkentő intézkedések révén a 65 éven felüliek és a 6 év alatti gyermekek díjmentesen utazhatnak az érintett gyorsvonatokon. A MÁV közölte azt is: a Nagykanizsa, illetve Keszthely és Budapest közötti viszonylatot eggyel alacsonyabb díjövezetbe sorolták, így a virtuális díjszámítás alapján kevesebbet kell fizetni.

A Volánbusz több viszonylaton a vonatközlekedéshez igazította a menetrendjét. A nyáron bevezetett, a korábbiakhoz képest csökkentett (járványügyi) menetrendeket felülvizsgálva – a beérkezett észrevételek és az utasigények alapján – 2020. szeptember 28-ától újra több busz közlekedik Budapest, valamint Zala megye, Székesfehérvár, Kisbér között, és a Tápió-vidéken is visszaáll a 485-ös és 486-os buszok eredeti útvonala.

(napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

etk 3k

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...