Hirdetés
Palkovics: A kormány nem tolerálja tovább az illegális hulladéklerakást
2019. december 27. péntek, 08:00

szemet3Nem tolerálja tovább a kormány az illegális hulladéklerakást, amelynek a bírságolás mellett például betétdíjak bevezetésével szabna gátat - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjújában.

„Gyakorlatilag nincs Magyarországnak olyan szeglete, ahol ne lenne az árkokban, erdőszéleken hulladék. Ezt pedig nem tolerálnánk tovább. A magyar társadalom a kormánynak ezen a téren egyértelműen feladatot szab, ezért mi is feladatot szabunk mindenkinek, aki érintett: az önkormányzatoknak a saját területükön meg kell szüntetniük a hulladéklerakást, akár úgy is, hogy az ehhez szükséges forrás biztosításához megemelik a helyi adót" - jelentette ki a tárcavezető rámutatva: büntetni kell tetten éréskor, de a bírságolás csak az egyik pillére a motivációnak.

A másik összetevő a gyerekkori nevelés, pozitív motivációként pedig a betétdíjak bevezetését említette. "Én hajlanék erre minden csomagolóanyag kapcsán, és ez megkönnyítené a 2025-ös visszagyűjtési kötelezettség teljesítését is" - mondta Palkovics László.

 Elmondta, a jövő év elején nyújtják be a kormánynak az energiastratégiát. A csomag egyik kiemelt területe az energiahatékony és megújuló távhőprogram, amelynek keretében zöldítik és versenyképesebbé teszik a távhőszektort. Ez magában foglalja az anyagukban nem hasznosítható hulladékok fokozottabb felhasználását a hőtermelésben - mutatott rá Palkovics László.

Szólt arról is, hogy nincs szükség új, nagy méretű hulladékhasznosító mű megépítésére, hiszen a jelenlegi országos égetőkapacitás és a prognosztizált keletkező hulladék mennyisége nagyjából megegyezik.

Palkovics László közölte azt is: semmi nem indokolja a Mátrai Erőmű bezárását, "ez egyáltalán nem reális opció".

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...