Hirdetés
„A legszebb konyhakertek - 2020” program
2019. december 09. hétfő, 08:30

kert2A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti, célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között - fogalmazott az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az országos program évzáró ünnepségén.

Tarpataki Tamás a program fontos küldetésének értékelte, hogy minden generációt megszólít, külön figyelmet szentelve a gyermekeknek. Mint mondta, a generációk közötti tudásátadásnak köszönhetően, eddig összesen közel negyvenezer 20 év alatti fiatal mutatta meg az általa megművelt konyhakertet. A program az elmúlt évek alatt egyre többeket szólított meg. A közösségi kategória létrehozásával az óvodák, általános- és középiskolák, egyesületek, lakóközösségek, idősotthonok, szociális szövetkezetek, önkormányzatok konyhakertjeit, gyümölcsöseit is értékelhette a zsűri.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a legszebb konyhakertek program 2013 óta országossá szélesedett, amely minden évben egy speciális témát is zászlajára tűz: korábban többek között madárbarát és rovarbarát módon történő kialakításra, a gyógy- és fűszernövények hasznosságára, a termőföld védelmére irányította a figyelmet. A 2019-es év kiemelt témája pedig a tájjellegű, a régi, a saját megőrzésű fajták termesztése volt.

Kovács Szilvia programigazgató, ötletgazda, Karcag város alpolgármestere az ünnepségen bejelentette: a legszebb konyhakertek programban résztvevőknek köszönhetően folyamatosan nő a megművelt területek nagysága, idén már 174 hektáron kertészkedtek, 2013 és 2019 között összesen 24.198 kertet mentettek meg.

Kovács Szilvia a következő évre is meghirdette a legszebb konyhakertek programot, amelynek kiemelt témája a biodiverzitás lesz. Mint fogalmazott, jövőre a sokszínű, sokféle, gyógy-és fűszernövényt, vadvirágot, akár gyomot, és a kiskertekhez tartozó, a növényekkel együtt élő rovarokat, bogarakat is bemutató pályázatokat várják.

(AM Sajtóiroda)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...
  • Tisztelt Önkormányzati Klub. Volna egy kérdésem a vállalkozó háziorvos... Tovább...
  • Nehéz higgadnak maradni elnök úr szavai után, van annak egy diszkrét b... Tovább...
  • 1990-ben létrejött demokratikus államrendszer és közigazgatás célként ... Tovább...
  • Nem működik a kalkulátor...má snál esetleg?:D Tovább...
  • Látványos gesztusra készül a kormányzat, jövőre jelentősen emelni terv... Tovább...
  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...
  • És a támogatás felélése, meg a választások után újra BEZÁR a bolt ! Tovább...
  • Tehát pl. egy 15 milliárd Ft közpénzből megépített stadiont odaadunk v... Tovább...