Hirdetés
A 21-es főút új kétsávos szakaszait adták át Nógrád megyében
2019. szeptember 30. hétfő, 08:30

21-esA 21-es főút két új, kétszer kétsávos szakaszát adták Nógrád megyében szerdán, amelyek révén befejeződött az M3-as autópálya és Salgótarján közötti kétszer kétsávos, 52 kilométeres út kiépítése, a város bekapcsolódott a gyorsforgalmi hálózatba.

A Tar-Mátraverebély közötti, és a Bátonyterenyét érintő szakasz Bátonyterenyén tartott átadó ünnepségén Fónagy János kiemelte, hogy az országos közúthálózat műszaki állapota alapvetően befolyásolja az érintett térségek gazdasági versenyképességét, a helyiek életlehetőségeit, és az elmúlt években mindez érezhetően javult.

A nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár közölte: a kormány mintegy 5 ezer milliárd forintot fordít 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére.

Ennek keretében az útprogram költségvetése 3200 milliárd forint, melyből 1800 milliárd forintot a hazai költségvetés fedez, a fennmaradó pénzt adják az uniós támogatások - tette hozzá.

Fónagy János szólt arról is, hogy 2016 és 2024 között a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy ezer kilométerrel bővül, és a kormány stratégiai céljának nevezte, hogy 2030-ra Magyarország bármelyik pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

Felidézte, hogy a 21-es főút története 1957-ben kezdődött, akkor alakították ki a ma ismert nyomvonalat, és mint mondta, a mostani bővítés legalább akkora hatással lesz a térség fejlődésére, mint akkoriban az új út megépítése.

Felidézte: az M3-as autópálya és a Salgótarján közötti 52 kilométer kétszer kétsávos út kiépítésére még 1999-ben készült el a terv, majd 2000-ben megkezdődött a négysávosítás Salgótarján irányából, az ipari parkig tartó három kilométer kiépítésével. Kisebb-nagyobb szünetekkel rövidebb szakaszok készültek 2003 és 2011 között Nógrád és Heves megyében. A hiányzó ütemek elhúzódtak, az újabb három szakaszt 2015 és 2018 között adták át.

A legújabban elkészült két szakasz összesen 11,3 kilométer hosszú, nettó 19,4 milliárd forintból épült meg a Swietelsky Magyarország Kft., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. konzorciumának kivitelezésében.

Juhász Zoltán, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta, több  környezettudatos megoldást is alkalmaztak az útépítésnél. Így például újrahasznosították a régi pályaszerkezet beton alaprétegét, a külterületi szakaszokon a teljes hosszon vadvédő kerítést építettek ki, ami a környezeti érdekek mellett a közlekedésbiztonságot is szolgálja.

Becsó Károly és Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselői, Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja, és Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye polgármestere azt emelték ki az ünnepségen, hogy a 21-es főút az utóbbi évtizedek legfontosabb beruházása a térségben, segíti, hogy megerősödjenek a települések, és Kelet-Nógrád gazdasági teljesítménye közelebb kerüljön az országos átlaghoz.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

etk 3k

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...