Hirdetés
Gyopáros Alpár: nem hagyjuk magukra a falvakat!
2023. január 09. hétfő, 08:00

gyoparosalpar2A Magyar falu program által kínált támogatások minden 5000 lélekszám alatti településen éreztetik hatásukat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szombaton megjelent videóban.

Gyopáros Alpár kiemelte, a mostani nehéz helyzetben sem hagyják magukra a falvakat, a kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy javítsa a falvakban élők életminőségét. Közölte, a falusi csok több mint 36 ezer vidéki család otthonteremtését segítette.

Arra is kitért, hogy több mint 3000 kilométer felújított alsóbbrendű út készült el a programban, valamint, hogy annak keretében támogatták a falusi kisboltok fejlődését és újranyitását. A kisboltok a napokban újabb pályázatot nyújthatnak be működési támogatások igénylésére.

Gyopáros Alpár hozzátette, 8000 falusi kisvállalkozás számára támogatást tettek elérhetővé európai uniós források bevonásával, annak érdekében, hogy a kistelepülési munkahelyeket megvédjék és újak létrehozását segítsék.

Legfontosabb célkitűzésünk a kezdetektől, hogy megállítsuk a népességfogyást a magyarországi falvakban- jelentette ki a kormánybiztos, aki egyúttal rámutatott, pozitív visszajelzés a program eredményességére, hogy ezerkétszáz 5000 lélekszám alatti településnél megfordult a tendencia és hosszú évek után gyarapodásnak indult lakosságszámuk.

A Magyar falu program hitet és reményt adott a falvainknak, van azonban még mit tenni, ezért a munkát folytatjuk – fogalmazott Gyopáros Alpár.

A vidék továbbra is a kormány kiemelt támogatását élvezi majd a nehéz gazdasági helyzet ellenére is- mondta közösségi oldalán a kormánybiztos.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+4 #1 Vidéki 2023-01-10 10:44
Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orvos, iskola, normális tömegközlekedés (ami az ott lakók érdekeit veszi figyelembe!)!!! Ja, hogy felújítják a templomot, meg a járdát, őszintén ez kit érdekel. A kis falvak halottak, szinte csak idősek vagy cigányok lakják, néhány évtized múlva egy lakójuk nem lesz.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...