Hirdetés
Rétvári: bármikor lehet igényelni a nyári gyermekétkeztetést
2022. július 04. hétfő, 08:00

etkezes0Bármkor lehet igényelni a szünidei gyermekétkeztetést, a támogatás nincs időhöz kötve, csak vagyoni helyzethez  – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány már korábban 54-ről 70 napra növelte a szünidei gyermekétkeztetésre igényelhető napok számát. Ugyanakkor megváltozott a rendszer is, hiszen az a család igényelheti ezt az étkeztetést, ahol az egy főre (a gyermekeket is beleszámolva) eső jövedelem nem éri el a nettó 172 900 forintot. Ez körülbelül 100 ezer ember.

Azok számára, akik ezt kérik, akár nyár közben, menet közben is – egyik hétről a másikra – a lehetőség nyitva áll, és soha egyetlen településnek sem mondtuk azt, hogy ezt nem finanszírozzuk, mert nincs forrás - fogalmazott Rétvári Bence.

Elmondta azt is, az elmúlt években három olyan kormányzati támogatásra is lehetett jelentkezni, amely az önkormányzati, tehát az iskolákra, óvodákra, bölcsődékre és szociális intézményekre főző konyhák megújítását célozták. Elhangzott, hogy 2015 óta 480 önkormányzat konyhája újult meg.

Rétvári Bence hangsúlyozta, 2010-ben 600 millió forintot költöttek arra, hogy minden diák hozzájusson az egészséges élelmiszerhez. Most ez az összeg eléri a hatmilliárd forintot: ebből a pénzből mintegy félmillió gyerek kaphat gyümölcsöt, zöldséget, valamint tejet, tejterméket az iskolákban.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...
  • Sikerült megoldani a legnagyobb magyarországi problémát - a vármegye e... Tovább...
  • Nagyon bízom benne, hogy szeptemberben egy pedagógus sem veszi fel a m... Tovább...
  • Először összevonják a kis iskolákat, aztán a kis önkormányzatoka t, az... Tovább...
  • Gazdasági válság - óriási államadósság, óriási költségvetési hiány, ór... Tovább...
  • Csak úgy mellékesen megkérdezném tőle, hogy az egyházi iskolák miért k... Tovább...
  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...