Hirdetés
Adóhivatali dolgozót vettek őrizetbe
2022. június 21. kedd, 07:00

penz01Korrupciós cselekmények miatt meggyanúsítottak és őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség múlt csütörtökön több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével – így szól a hír.

A gyanú szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021. decemberében folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak. Emellett felajánlotta közreműködését: azt állította, hivatalos személyek megvesztegetésével elérhető, hogy az ügyben ne induljon büntetőeljárás. Közbenjárásáért milliós ellenszolgáltatást kért az adóhivatali dolgozó.

2022 áprilisában az ügyintéző egy másik embertől a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű jogtalan vagyoni előnyt arra hivatkozva, hogy adóigazgatási eljárás folyik vele szemben. Később a férfi valótlanul arra hivatkozott a vállalkozónál, hogy „súlyosbodott az eljárás”, és újabb kétmillió forintot kért. Így minden alap nélkül négymillió forintot vett át a vállalkozótól.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós cselekmény miatt nyomoz az ügyben, és indítványozta a meggyanúsított ügyintéző letartóztatását – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Először összevonják a kis iskolákat, aztán a kis önkormányzatoka t, az... Tovább...
  • Gazdasági válság - óriási államadósság, óriási költségvetési hiány, ór... Tovább...
  • Csak úgy mellékesen megkérdezném tőle, hogy az egyházi iskolák miért k... Tovább...
  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...
  • Semmi másra nem "használja" a kormányzat az önkormányzati köztisztvise... Tovább...
  • Ez bizony a kormány sara, ha elveszi a bevételeket az önkormányzat(ok ... Tovább...
  • Nógrád megye, azon belül is Kelet-Nógrád a sor végén kuksol, olyan kic... Tovább...
  • Ezt Mészárossal, Garancsival meg a többi oligarchával is megbeszélte a... Tovább...
  • Szeretem ezt a türelemre intő szavakat, meg az "áldozat" hibáztatást. ... Tovább...
  • Az Orbán kormánynak az elmúlt 12 évben sikerült teljesen szétverni a 2... Tovább...
  • Talán a mai kormány tagjai elfelejtették, hogy Magyarországon is szeku... Tovább...
  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...