Hirdetés
Munkaerőpiaci számok
2022. január 12. szerda, 09:30

statA kereskedelem és az egészségügy-szociális ellátás területéről távoztak a legtöbben, a legnagyobb eltűnt létszámnál is jobban bővült viszont a szállítás-logisztika területe a járvány miatt. Még mindig dobogós munkáltató a közigazgatás.

A kereskedelem szenvedte el a legnagyobb mértékű létszámcsökkenést a 2021. szeptember és november közti időszakban – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerőpiaci adatbázisában szereplő adatok alapján.

Míg tavaly ősszel már csak 586,5 ezren dolgoztak a szektorban, addig a háromhavi átlagadatok szerint a 2020. szeptember–novemberi időszakban még 610,4 ezren.

A kereskedelemben tapasztalt csaknem 24-ezer fős csökkenés nem csekély, a második legnagyobb pofont pedig az egészségügy, a szociális ellátás területe kapta, ahol a bázisidőszakhoz képest 17-ezerrel mérséklődött a dolgozók száma.

Eközben egyfajta Covid-tünetként értékelhető a lap szerint, hogy míg a vendéglátásban hétezerrel kevesebben, addig a szálláshely-szolgáltatásban kilencezerrel többen vállaltak munkáta vizsgált tavaly őszi hónapokban, mint egy évvel korábban.

A mérleg másik serpenyőjében ott van viszont – belső átrendezésektől mentesen – a szállítás, raktározás 28 ezres bővülése, elvégre a logisztikának válaszokat kellett adnia a pandémia miatt megváltozott élethelyzetekre.

A jelentős, 24-ezer fős létszámcsökkenés ellenére 586,5 ezer embernek munkát adva továbbra is a kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató a feldolgozóipar (987,9 ezer fő) után, a képzeletbeli dobogó harmadik foka pedig a közigazgatásé (425,6 ezer).

A lap megjegyzi még, hogy az ágazati problémák mellett az összkép kedvező: az ideális munkavállalási korú 20–64 évesek 79,8 százaléka minősült foglalkoztatottnak, ami érdemben meghaladja az Európai Unió 2020-as, 72,5 százalékos átlagos rátáját.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...
  • Tisztelt Önkormányzati Klub. Volna egy kérdésem a vállalkozó háziorvos... Tovább...
  • Nehéz higgadnak maradni elnök úr szavai után, van annak egy diszkrét b... Tovább...
  • 1990-ben létrejött demokratikus államrendszer és közigazgatás célként ... Tovább...
  • Nem működik a kalkulátor...má snál esetleg?:D Tovább...
  • Látványos gesztusra készül a kormányzat, jövőre jelentősen emelni terv... Tovább...
  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...