Hirdetés
Költségvetési csalás miatt elítélték a polgármestert
2021. szeptember 21. kedd, 07:00

biro kHárom év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Tolna megyei Nagyszokoly független polgármesterét költségvetési csalás miatt. A teol.hu Tolna megyei hírportál azt írta, hogy Bors Bálintot másodrendű vádlottként ítélték el jogerősen.

Egy raktározással foglalkozó gazdasági társaság 2011 és 2013 között több mint 131 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, és ennek a cégnek ügyvezetője volt a másodrendű vádlott – mondta el a Pécsi Ítélőtábla sajtószóvivője, Tóth Sándor. Az ügyben négy vádlottat ítélt el a bíróság, a másodrendű vádlottat a szabadságvesztés mellett három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és gazdasági szervezet vezetésétől.

Bors Bálint, akinek az ítélettel megszűnt a megbízatása, 2010 óta volt független polgármestere a 800 lakosú Nagyszokolynak. Időközi választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni az ezt követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti időszakra – közölte a település jegyzője, Zemán Tünde. A nagyszokolyi önkormányzatot jelenleg Farkas Györgyi Ildikó alpolgármester vezeti ügyvivőként.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Kistelepülés: Családsegítők megkapták a 10 nap pótszabadságot a covid ... Tovább...
  • És az önkormányzati köztisztviselők kel mi lesz???!!! A költségvetési ... Tovább...
  • Olyan bruttó/nettó (átlag) keresetekről beszélünk ami egy vicc.....nek... Tovább...
  • Kérdés - miért csak a munkáltatók adóterheit csökkenti a kormány??? A ... Tovább...
  • A MÁV, mint állami vasúttársaság jelenlegi állapotában működésképtelen... Tovább...
  • A kis falvakból már eltűnt az iskola, az óvoda, a háziorvos, a takarék... Tovább...
  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...
  • Ez most komoly? Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! Szóval: diplomás... Tovább...
  • FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a felületen ilyet leírni, gyomo... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • Ezt a bértáblát honnan vették? A 2011. évi CXCIX. törvény [ Kttv. ] 1.... Tovább...
  • Most leírja és megmagyarázza" a cikk írója, hogy ki és mennyit kereshe... Tovább...
  • A mindenkori tárgyév költségvetési törvényében meghatározott köztisztv... Tovább...