Hirdetés
110 mázsa hal pusztult el nyáron a Velencei-tóban
2021. szeptember 15. szerda, 09:00

hal10A tömeges halpusztulás a horgászturizmust és érzékenyen érintette a tónál.

Dérer István, a Mohosz főigazgatója volt a vendég az Érd FM egyik minapi műsorában, a beszélgetésen a nyáron a Velenciei-tóban történt drámai halpusztulás is téma volt.

110 mázsánál tart az a leadott mennyiség, ami június második felében, illetve augusztusban esedékes pusztulásokból lett begyűjtve – említette az a dásban a szakember, hozzáfűzve: teljesen természetes, hogy minden elhullott egyedet nem lehet begyűjteni.

Dérer István azt is elmondta, hogy többmillió forintot költöttek ártalmatlanításra és az elpusztult halak elszállításra.

„A közfeladat-ellátásban benne van az ökológiai károk elhárítása, az ökológiai károk felszámolásának kötelezettsége, ide értve annak anyagi vonzatával is, ami a Mohoszt terheli. Ezt nem tudjuk kiszámlázni senkinek, a Mohosz fogja állni a költségeket" – hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve, hogy az anyagi veszteség ennél még nagyobb, mert a horgászturizmusból származó bevételek jelentősen megcsappantak a nyáron, a Mohosz agárdi nyaralója is kihasználatlan volt.

A műsorban elhangzott: éves szinten a most elpusztult 110 mázsa hal négyszeresét telepítették eddig a Velencei-tóba, így a halállomány akár már jövőre helyreállhat a tóban.

(Sokszínű Vidék)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...
  • Ez most komoly? Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! Szóval: diplomás... Tovább...
  • FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a felületen ilyet leírni, gyomo... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • Ezt a bértáblát honnan vették? A 2011. évi CXCIX. törvény [ Kttv. ] 1.... Tovább...
  • Most leírja és megmagyarázza" a cikk írója, hogy ki és mennyit kereshe... Tovább...
  • A mindenkori tárgyév költségvetési törvényében meghatározott köztisztv... Tovább...
  • Aha, nem lesz posta bezárás, csak nem nyitnak ki! 10 községnek lesz 1 ... Tovább...
  • Igen a választásokig. Szakmai berkekből származó vélemény szerint lega... Tovább...
  • De miért nem nyilvános - hiszen az ország érdekét szolgálja, vagy nem?... Tovább...
  • Lassan minden területen ez lesz - orvosi végzettség nélkül a háziorvos... Tovább...
  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...