Hirdetés
Sztrájk az önkormányzatoknál
2020. szeptember 03. csütörtök, 07:00

zarvaAz érdekvédők változatlanul tárgyalnának, a kormány csak levelezni akar.

Az önkormányzati dolgozók 17 és fél százaléka, 5358 ember csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett sztrájkhoz, amely szerda reggel 8-kor kezdődött és pénteken munkazárásig tart. Boros Péterné, a szervezet elnöke a Népszava kérdésére hangsúlyozta, hogy országos szervezésű helyi sztrájkról van szó, tehát az az alapszervezeteikre van bízva, hogy milyen megoldást választanak a munkabeszüntetésre. Van, ahol mind a három napon zárva tart a hivatal, míg például a Fővárosi Önkormányzatnál mindhárom napon csak 8 és 10 óra között sztrájkolnak a dolgozók.

A szakszervezet még tegnap este válaszlevelet küldött Pintér Sándornak, aki az önkormányzati dolgozók és az önkormányzatok helyzetének javítására kezdeményezett tárgyalásokat korábban szintén levélben utasította vissza.

Az MKKSZ arra emlékezteti a belügyminisztert, hogy ez a lépése a sztrájk jogosságát igazolja, hiszen a sztrájkot megelőző egyeztető eljárás nem vezetett eredményre. A miniszterelnök-helyettes felvetésére pedig, hogy járványhelyzetben nincs helye a széthúzásnak, az érdekvédők azt felelték: éppen az önkormányzatok munkatársai adtak példát a váratlan helyzetek megoldására, az önfeláldozó munkára a járvány megjelenése után.

A szakszervezet emlékeztet arra is, hogy többször kezdeményezték a Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását, mert az önkormányzatok saját bevételeik csökkentése miatt súlyos működési gondokkal küzdenek, egyre nehezebben fizetik dolgozóikat. Ez okozza az ágazat valódi feszültségét, a sztrájkhelyzetet – érvel Boros Péterné. Egyben emlékeztet arra is, hogy a törvény lehetővé teszi a sztrájk alatt a tárgyalások folytatását vagy megkezdését, ezért az MKKSZ változatlanul tárgyalásra szólítja fel a kormányt az önkormányzati érdekszövetségek bevonásával.

(Népszava)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...