Hirdetés
Több mint ezren jelentkeztek iskolaőrnek
2020. július 31. péntek, 08:30

iskolapadAz ITM közölte: az előzetes igényfelméréshez képest 23 szakképző intézmény mégsem kíván élni a lehetőséggel, hét intézmény viszont újonnan csatlakozott. Így összesen 185 szakképzési intézménybe kerülhet egy-egy iskolaőr.

Július 23-ig 1182-en jelentkeztek az iskolaőri képzésre – közölte megkeresésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Hozzátették: a jelentkezés határideje július 24-e volt, s mivel többen postai úton küldték el jelentkezésüket, a fenti számadat még változhat.

A jelentkezők nem kapják meg automatikusan az állást; akik megfelelnek a jelentkezési feltételeknek, azoknak augusztus 3-tól egy rövid, ám komplex (pedagógiai, pszichológiai, konfliktuskezelési) képzést kell teljesíteniük, hogy szeptembertől munkába állhassanak.

A kormány által július 15-én közzétett intézményi listán összesen 491 olyan iskola szerepel, ahol kérték az iskolaőr jelenlétét. Noha lapunk azóta több iskolából is úgy értesült, tévesen kerültek fel a listára, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt azóta sem frissítette.

Kerestük az Emmi-t, illetve a szakképzésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), eddig mennyi intézmény kérte eltávolítását a listáról. Az ITM azt írta, az előzetes igényfelméréshez képest 23 szakképző intézmény mégsem kíván élni a lehetőséggel, hét intézmény viszont újonnan csatlakozott. Így összesen 185 szakképzési intézménybe kerülhet egy-egy iskolaőr (a korábban kiadott listán még 203 szerepelt).

Az Emmi-től hétfői megkeresésünkre nem kaptunk választ, de múlt szerdán még azt írták, addig a napig egy iskoláról volt tudomásuk a listán szereplő 288-ból, amely jelezte, hogy mégsem szeretne iskolaőrt, viszont egy újabb iskola kérte felvételét a rendszerbe. Az ORFK-tól azt is megtudtuk, hogy ha olyan 65 év alatti egykori rendőrök jelentkeznek iskolaőrnek, akik szolgálati járandóságban részesülnek, nem kell tartaniuk attól, hogy az iskolaőri fizetés (vidéken bruttó 220 ezer, a fővárosban bruttó 230 ezer forint) miatt felfüggesztik a járandóság folyósítását, azt az iskolaőri bér mellett továbbra is kapni fogják.

(Népszava)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...