Hirdetés
Sokkal gyorsabban juthatunk majd el Miskolcra, Debrecenbe, Kecskemétre
2020. július 27. hétfő, 09:00

vonat1Csak akkor lesz versenyképes és vonzó a vasúti és a buszközlekedés, ha üzembiztosan hamarabb és olcsóbban viszi el az utasokat, mint ha egyénileg utaznának - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A vírushelyzet hatására megállt a nemzetközi személyforgalom, a távolsági forgalom 90 százalékkal esett vissza, a Budapest elővárosi forgalom pedig 80 százalékkal. Májustól aztán a tendencia elkezdett javulni, és most körülbelül 20-25 százalékkal kevesebb utasuk van, mint a tavalyi év azonos szakában - sorolta Homolya. Ennek hatására hatalmas veszteség érte a MÁV-csoportot 2020-ban, az első hat hónapban több mint 16 milliárd forint esett ki. Ebben benne vannak a védekezés költségei, valamit jegy- és bérlet-bevételkiesés.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy július 15-től a MÁV Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Volánbusz Zrt. felett. Szerinte ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy most még közelebb van a két cég irányítása, és ezzel az aktussal együtt feladatot is kaptak arra, hogy vizsgálják meg, az integráció hogyan tud végbemenni, hogyan tudnak még hatékonyabban szolgáltatni.

Az utas a legelső, keressük a szinergiákat, gondolok itt a forgalomirányításra, az utastájékoztatásra, a jegyértékesítésre, a menetrend-összeállításra. Erre a feladatra szeptemberig kaptunk határidőt - ismertette. A vasúti közlekedésre komoly uniós szabályok vonatkoznak, a vasúti piacot is meg kell majd nyitni ugyanúgy, ahogy a közúti, a buszos piacot, de a pályaműködtető és a személyszállítást végző társaságok vonatkozásában bizonyos elkülönítési szabályokat kell betartani. Két modell van: vagy holdingban működik egy vasúttársaság, és lehetnek egyéb lábai is, például buszos is, ahogy van Ausztriában, Németországban, Olaszországban. Ebben a struktúrában évtizedek óta dolgoznak nagy közlekedési vállalatok; a másik pedig úgynevezett vertikálisan integrált vasútvállalat. A MÁV így működik, nincs egy holdingcég a vállalatcsoport fölött, hanem a pályaüzemeltetőnek vannak leányvállalatai, mint például a MÁV Start és még sok leánycég jelenleg a vállalatcsoportban.

Most azt kell megvizsgálniuk, hogy államadósság-kezelési, jogi, közbeszerzési és egyéb aspektusokból hogyan tud integrálódni ebbe a vállalatcsoportba a Volánbusz Zrt., de az integráció nem egy rövid folyamat.

A MÁV-vezér kifejtette még azt is, hogy 2022-re 400-500 kilométeres vonalszakaszon tudnak majd 160 km/h-val menni a vonatok, szerinte ezeken a viszonylatokon a leggyorsabb bejutási mód a vasút lesz.

Olyan eljutási időket tudunk majd garantálni, hogy Budapest-Debrecen 2 óra 2 perc, Szolnok 1 óra 5 perc, Miskolc 1 óra 45 perc, Kecskemét 1 óra 10 perc, Szeged 2 óra 7 perc. Autóval, közúton nem lehet odaérni ezekbe a városokba ennyi idő alatt. Mi ebben a versenyképes vasútprogramban ezeket a menetidőket céloztuk meg, és a 95 százalékos menetrendszerűséget - mondta.

(Pénzcentrum)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #2 Vidéki 2020-07-28 15:03
Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 percet késnek a vonatok!!!Salgó tarján-Budapest (120 km) között a menetidő több mint 3 óra! Ez kicsit rosszabb, mint 100 évvel ezelőtt, a gőzmozdonyok gyorsabbak voltak, mint ma az intercity.
Idézet
 
 
+1 #1 Mesemondó 2020-07-28 10:58
Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • De miért nem nyilvános - hiszen az ország érdekét szolgálja, vagy nem?... Tovább...
  • Lassan minden területen ez lesz - orvosi végzettség nélkül a háziorvos... Tovább...
  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...