Hirdetés
Fontos megismertetni a közszférát a fiatalokkal PDF Nyomtatás
2012. augusztus 21. kedd, 07:00

 

navracsics_tibor03Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint tárcája igyekszik ahhoz hozzájárulni, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék. A miniszterelnök-helyettes a Kapunyitási pánik elnevezésű zánkai fesztivál kapcsán beszélt erről.

A két éve sikeresen működő Re-generáció programsorozat "egyfajta korosztályos meghosszabbítása" lehet a Kapunyitási pánik rendezvény, amellyel remélhetőleg sikerül hagyományt teremteniük – mondta Navracsics Tibor. Úgy vélte, a fesztivál lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az új élethelyzet kezeléséről tájékozódjanak, emellett pedig különböző programokon vehetnek részt. A rendezvényt a zánkai Új nemzedék központban tartják, és remélhetőleg az ifjúsági centrum a jövőben több hasonló eseménynek is helyet adhat.

Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a fesztivál hozzájárulhat a fiatalok állampolgársági aktivitásának növeléséhez, tudatos, kreatív állampolgárokká válhatnak, ez hasznára lehet közösségüknek és az egész nemzetnek is. A kormány azt szeretné, hogy a fiataloknak stabil jövőképük legyen, és biztos egzisztenciát akarjanak teremteni az ország határain belül, amivel Magyarország versenyképességét is növelhetik. Zánkán minden fiatalnak vonzó közeget akarnak kialakítani, ahol hasznos időtöltéssel egybekötött kellemes kikapcsolódást nyújthatnak nekik, ebbe a profilba illik ez a fesztivál is.

Szatmáriné Balogh Mária pszichológus arról beszélt, hogy a serdülőkor vége a párválasztás időszaka, egyúttal annak ideje, amikor az ember egy pályán, egy szakmában kipróbálja magát, továbbá bizonyos értékek mellé áll, önállósodik, és elkezd úgy élni, ahogy gondolja. Ezeknek a döntéseknek a meghozatala azonban egyre nehezebbé vált az elmúlt 10-15 évben - mutatott rá.

Marton Krisztina HR-szakértő kiemelte, hogy a felmérések alapján a 20-30 év közöttiek 80 százalékának csalódást okozott a munka világa, "nem érzi jól magát ott, ahol van", úgy érzi, zsákutcába került. Esetleg nem mer, vagy nem akar kilépni a munka világba, igyekszik halasztani ennek időpontját.

A Kapunyitási pánik fesztivált Kárász Róbert televíziós műsorvezető kezdeményezésére augusztus 24. és 26. között rendezik meg Zánkán. A fesztivál témája a kapunyitási pánik jelensége, amely minden második magyar fiatalt érint. Gyakran szorongás, csalódottság és bizonytalanság jellemzi a pályakezdők állapotát - a rendezvény célja ennek a jelenségnek a körüljárása közéleti szereplők, olimpikonok részvételével.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 Számvitel-pénzügy 2012.08.21. 2012-08-21 16:42
Úgy gondolom,hogy nemcsak a fiatalokkal kell megismertetni a közigazgatás teljes körét,hanem a járási biztosokkal is, miután a törvényben Ök vezénylik le a teljes vagyonátadást (amelyet teljes egészében ismerni kellene),s természetesen a járási vezetőknek is,mert ha csak alig ismerik, akkor baj lesz!A beosztottaknak szakmailag felkészülteknek kell lenni, na itt jön be a közigazgatás megszerettetése , valamint a hivatás érzett kialakítása, így lesznek a jövő igazi elkötelezett szakemberei. Ugyan ez vonatkozik az államháztartási ismeretek,ebben az előirányzatokka l való takarékos gazdálkodás teljes megismerésére is.Csak ezek után beszélhetünk a "közigazgatási reformról", amely nagyon messze van még!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...