Hirdetés
Nagyot drágulhat a közvilágítás Magyarországon PDF Nyomtatás
2012. július 24. kedd, 07:15

kozvMagyarországon a közvilágítási áramtarifák a legalacsonyabbak közé tartoznak a régióban, a közeljövőben azonban 20-30 százalékos emelkedéssel is szembesülhetnek a települések – írja a Napi Gazdaság.

 

Az önkormányzatok körében jelentős az érdeklődés az úgynevezett ESCO-finanszírozás iránt, az egyes települések és hasonló profilú cégek konfliktusai azonban jelentősen ronthatják a finanszírozó bankok hitelezési hajlandóságát a területen. A helyhatóságok szűkös anyagi helyzete ugyanakkor segítheti az ilyen finanszírozás térnyerését, mert már egyszerű beruházásokkal is 30-40 százalékkal csökkenthető a közvilágításban mért energiafogyasztásuk. A helyhatóságok ezzel a konstrukcióval a 8-10 év alatt megtérülő fejlesztéseket a megtakarításokból, utólag finanszírozzák − mondta a Napi Gazdaságnak Horváth Szilveszter, a Green Public Lighting Zrt. (GREP) vezérigazgatója. A magyar közvilágítási rendszer a régióban korszerűnek mondható, de a világítási rendszerek fényerő-szabályozása így is jelentős megtakarítási potenciált jelent. Az ESCO-finanszírozás lényege, hogy az önkormányzatoktól gyakorlatilag nem igényel ráfordítást a beruházás, a kivitelezést és tervezést a szolgáltató biztosítja, amely a 8-10 éves szerződési futamidő alatt a garantált energiafelhasználás-csökkenés egy részéből finanszírozza a berendezések modernizálását és az esetleges lámpacseréket. A szerződés lejárta után pedig már a teljes megtakarítás a helyhatóságok büdzséjét gyarapítja.

Horváth szerint a jelenlegi helyzetben a források megszerzése és költsége jelenti a legnagyobb problémát, a jellemzően 10 százalék feletti kamatra kapott hitelek a beruházások megtérülésére, illetve az elérhető nyereségre is hatással vannak. A helyzetet bonyolítja, hogy Magyarországon a közvilágítási áramtarifák a legalacsonyabbak közé tartoznak a régióban, a nettó 31-37 forintos (hálózati díjakkal együtt számolt) kilowattóránkénti tétel a korábbi árverseny következtében alakult ki, a közeljövőben azonban 20-30 százalékos emelkedéssel is szembesülhetnek a települések. Az úgynevezett előtétcsere szinte azonnal 30-40 százalékkal csökkentheti a hagyományos lámpatestek felvett teljesítményét. A le nem cserélt lámpatestekbe épített korszerű alkatrészekkel pedig elérhető, hogy a legkevésbé forgalmas éjszakai időszakban csökkenjen a fényerő, így érve el az energiamegtakarítást.

Ennél is nagyobb áram­megtakarítást jelenthet a ledes világítás kiépítése, ez a technológia azonban még nem kiforrott, emellett a magas ára is elnyújtja a megtérülést: a nátriumos lámpák ára jelenleg fele-egyharmada a ledes változatokénak. Az előtétcsere lámpatestenként nagyjából nettó 15 ezer forintba kerül (kiviteltől és egyéb jellemzőktől függően), míg a ledes lámpatestcsere 80-110 ezer forintba kerül egységenként (egy kisvárosban 2-3 ezer, egy nagyobb településen 6-7, de akár 20 ezer lámpatest is működhet). A fejlesztésben gondolkodó önkormányzatok ezért jellemzően csak a lámpatestek egy részének cseréjét tervezi.

Egy kisebb község éves közvilágítási kiadása 3 millió forint körül alakul, amelyből a szerződés időszaka alatt 300 ezer forint is garantáltan az önkormányzat kasszájában maradhat, a megtérülést követően pedig jelenértéken számítva évi 1-1,5 millió forint többletet hozhat a fejlesztés.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...