Hirdetés
Kiderült, miért nő durván a rendszerhasználati díj PDF Nyomtatás
2022. szeptember 23. péntek, 08:30

tavvezetekTöbbe kerül az energiahálózatok működtetése az elszálló áram és gázárak miatt, ezért kell emelni az úgynevezett rendszerhasználati díjakat – mondta az RTL Híradónak egy energiapiaci szakértő, miután többen jelezték: nem értik, miért nő ez a költség is a számlában. Az áram esetében már nyáron megemelték az átviteli díjat, a gáznál októbertől emelkedik a rendszerhasználati díj.

A drágulást alapvetően a fogyasztás alapján fizetendő úgynevezett átviteli díj okozza. Az áram esetében az Energiahivatal idén nyáron emelte három és félszeresére ezt a díjat.

„Az áramellátáshoz szükséges rendszereket, vezetékeket, transzformátorokat fenn kell tartani, karban kell tartani, ott emberek dolgoznak, gépek, eszközök működnek, ezekhez pedig éppúgy energia kell, mint akár itthon működtetni mondjuk egy gázrezsót vagy felkapcsolni a lámpát. Ezeknek a díját fizetjük meg a rendszerhasználati díjban” – magyarázta a televíziónak Holoda Attila energiapiaci szakértő.

Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit az MVM végez, de a cég ugyanúgy a piacról szerzi be hozzá az energiát és az energia-áremelés az őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti – mondta Holoda.

A rendszerhasználati díj emelése októbertől a gázszámlákon is látható lesz. A köbméterenkénti 20 forintos drágulást azonban a számlának csak a rezsicsökkentéssel fizethető mennyiségen felüli részében érvényesítik. Ez az úgynevezett lakossági piaci ár, ami októberben, novemberben és decemberben nagyjából 752 forint lesz köbméterenként.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...