Hirdetés
Bezár az Erkel Színház PDF Nyomtatás
2022. szeptember 23. péntek, 09:00

erkelszBezár az Erkel Színház novemberben a megemelkedett rezsiárak miatt, a fűtési szezon idejére - nyilatkozta az InfoRádióban a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A megvont állami támogatás és az új rezsiszámlák összességében hárommiliárd forint mínuszt jelentenek az intézmény költségvetésében - mondta az InfoRádióban Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Ókovács Szilveszter úgy fogalmazott, vakon repülnek, ködben, éjjel, ugyanis még nincsenek tisztában az összes intézményük pontos áremelkedésével. „Az Eiffel Műhelyházban például távfűtés van, január 1-jétől lesz érvényes az új ár, de még nem tudjuk, mi várható a következő évre, márpedig az Eiffel 30 ezer négyzetméteres, ami nagyon nagy terület.

Az Operaházra és az Erkel Színházra vonatkozóan olyan árakat kaptunk, amelyek kifizethetetlenek, ezért az Erkelt be is fogjuk zárni november 6-ával,és majd a fűtési idény végén nyitjuk ki. Az Eiffelben pedig előadást töröltünk el - megtakarítást várunk attól, hogy a Bánffy Miklós termet és a közösségi tereket nem kell annyiszor felfűteni. Az Operaházban viszont kitartunk, mert azt nem lehet, hogy a 18 fokos intézkedésen túl - mert azt kötelező betartani - bármi mást csináljunk. A vezérhajónak működnie kell, és ezt egyelőre nem látom veszélyben.

„Baj esetén az Eiffel ügyében, központi költségvetési intézményként, az államhoz fognak fordulni, mert ha nincsenek is benne előadások, ott gyártanak, próbálnak, raktároznak, tehát működnie kell, különben az Operaház sem működik - tette hozzá Ókovács Szilveszter.

A rezsiszámlák mértékéről a főigazgató elmondta: sok intézmény együtt „közbeszerezteti" a gázt. A kapott ajánlat egymilliárd forint körüli összegről szól a gáz esetében, ami 8-10-szeres változás. Az áram esetében is hasonló nagyságrenddel kell már számolni, bár a konkrét szám még nincs meg.

Igencsak nehéz helyzetbe került ezzel az intézmény, ugyanis a minimum kétmilliárd forinttal magasabb rezsiszámla és az egymilliárdos elvonás a költségvetésük egyötödét teszi ki. Ez az összeg a működési költségből jön le, a béreket nyilván nem érintheti az elvonás - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter.

„Most csak arra tudunk koncentrálni, hogy az Operaházat működőképes állapotban tartsuk, és az oda betérő nézőket a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki.A 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd,úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz" - mondta végezetül a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

(Infostart)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...