Hirdetés
Nagy újítás jelenik meg a vonatjegyeken PDF Nyomtatás
2021. február 18. csütörtök, 10:30

zoldmozdElkezdődött a MÁV-csoport zöldkampánya.

Magyarországot 2050-re klímasemleges országgá lehet tenni a Klíma- és természetvédelmi akcióterv végrehajtásával - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

A szabályozást úgy alakítják, hogy az a természeti örökség megőrzését szolgálja, és ebben ez egyik legfontosabb terület a közlekedés."Ha vonattal tesszük meg az utat, az átlagosan mintegy 71 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent, mint ha személyautóval tennénk meg ugyanazt a távot" - állítja az ITM államtitkára.

Schanda Tamás kijelentette, nincs környezetkímélő XXI. századi közlekedés korszerű vasút nélkül.

Ezért a kormány 2010 óta folyamatosan kiemelt figyelmet, jelentős forrásokat fordít a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére, és ez a cél az elkövetkező időszakban is. Idén, a Vasút Európai Évében, korábban nem látott összértékben fejeződnek be vasúti fejlesztések Magyarországon, várhatóan mintegy 700 milliárd forint beruházást adnak át.

Budapest elővárosi vonalszakaszai több mint 100 kilométeren újulnak meg, ezzel is kényelmesebbé, gyorsabbá lehet tenni a mindennapi vasúti közlekedést a térségben élőknek.

Schanda Tamás beszélt arról is, hogy a környezet védelméért folytatott munkában partnerek a hazai nagyvállalatok, köztük a MÁV is. Igazi szövetségesek a magyar emberek is a természeti örökség megőrzéséért folytatott küzdelemben, akik mától pontosan tudhatják, hogy mekkora mértékben járultak hozzá a klíma megvédéséhez.

A vonatjegyen mostantól mindenki leolvashatja, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátást takarított meg azáltal, hogy a vasutat választotta.

Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára kifejtette, hogy a magyar kormány elkötelezett a kötöttpályás közlekedés fejlesztése mellett. A közlekedési infrastruktúra, a járműállomány fejlesztése egyben a nemzeti vagyon gyarapodását is jelenti. Hozzátette, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében is fontos szempont a fenntarthatóság. A kormány elkötelezett a környezettudatos gazdaságfejlesztés mellett.

Az állam mint tulajdonos pedig mindent megtesz, hogy a nemzeti vasúttársaság gazdasági helyzete, megítélése megfelelő legyen. Ennek keretében 2020-ban 3 ütemben nyújtottak pénzügyi támogatást, melynek révén a társaság gazdálkodása stabil, a munkahelyek biztonságban vannak. A kormány a jövőben is minden támogatást megad ahhoz, hogy a vasút egyre vonzóbbá váljon az utasoknak, és a munkavállalóknak - mondta Juhász Roland.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az Európai Unióban az üvegházhatású gázok kibocsátásának egynegyede a közlekedésből származik. Az unió megfogalmazta zöldmegállapodását, amely szerint 2050-re 90 százalékkal kell csökkenteni a közlekedésből származó széndioxid-kibocsátást. A közlekedésen belül a közúti ágazat mintegy 70 százalékban, a légi és a vízi közlekedés 13-13 százalékban felel az üvegházhatású gázkibocsátásért, a vasút kevesebb, mint 1 százalékkal.

A MÁV-Volán csoport célja, hogy Magyarország lakosainak fenntartható, biztonságos, tiszta, környezet- és utasbarát közlekedési lehetőséget biztosítson. A zöldstratégiában a cégcsoport több célterületet fogalmazott meg, ilyen a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a zöld digitalizáció, a hatékony energiagazdálkodás, a fenntartható és körforgásos gazdaság kialakítása, a környezetbarát, fenntartható vállalati működés kialakítása - sorolta Homolya Róbert.

A célok eléréséhez szükség van az infrastruktúra és a járműállomány fejlesztésére. A MÁV-flottája folyamatosan megújul, új járműveket szereznek be. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, tavaly a Volánbusz 670 millió utast szállított, mintegy 6500 járművet üzemeltetnek. Az elmúlt években 866 darab új autóbuszt helyeztek üzembe, a járműflotta megújításával az elmúlt évben 27 ezer tonna szén-dioxidot takarítottak meg a korábbi állapothoz képest. A MÁV-csoport a Vasút Európai Évéhez kapcsolódva indította el zöldkampányát, amelynek jelképe a „Zöld úton járunk" kampány szlogennel felmatricázott TRAXX mozdony.

(Infostart/MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...