Hirdetés
Bővíti az ingatlanpiacot a falusi csok kiterjesztése PDF Nyomtatás
2021. január 08. péntek, 07:00

hazepitesAz ingatlanpiaci szempontból kevésbé jelentős településeken is fellendíti a forgalmat a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) kibővítése – az ingatlan.com kedden közölt előrejelzése szerint.

A közlemény a várható fellendülést azzal magyarázza, hogy a falusi csok már a tavalyi bevezetést követően is sok kistelepülésen növelte az ingatlanpiaci forgalmat. Jelentősen nőtt a lakásbővítésre és felújításra felvett támogatások aránya a hivatalos adatok szerint. Az első fél évben a felújításra, lakásbővítésre fordított folyósítások száma az egy évvel korábbihoz képest 14-szeresére, összegük pedig 25-szörösére nőtt. Korábbi közlés szerint a falusi csok július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítette.

A családtámogatási kedvezményt 2019 júliusa óta 2486 kistelepülésen igényelhetik a gyermeket nevelők. A falusi csok jövőre további 192 településre terjed ki, vagyis a magyarországi települések 84 százalékára.

Az ingatlan.com összesítése szerint az érintett településeken 100 ezer forint alatti négyzetméteráron is lehet ingatlant venni. A legolcsóbb, 57 ezer forintos kínálati árat Békés megyében találták, miközben Veszprém megyében négyzetméterenként 250 ezer forint feletti ár is előfordul.

A nyugati határszélen található kis településeken majdnem kétszer drágábbak az ingatlanok, mint a keleti országrészben. Az ingatlan.com adatai szerint Hajdú-Bihar megyében 106 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 194 ezer forint a négyzetméterár 2020 végén. Pest és Fejér megyében nincs 200 ezer forint alatti kínálat, ez arra utal, hogy a főváros közelsége is fontos szempont.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...