Hirdetés
Még így is sikeres szezont zárt a Nyíregyházi Állatpark PDF Nyomtatás
2020. december 31. csütörtök, 07:00

nyiregyhazi-allatparkA mintegy kétszáz kisállat mellett három afrikai fehér oroszlán és ritka macskaféle is született idén a Nyíregyházi Állatparkban, amely mintegy 400 ezer látogatót fogadott a koronavírus-járvány ellenére.

A tavaszi lezárásokat leszámítva sikeres volt a 2020-as év az állatpark számára, a május elejei nyitás után fokozatosan erősödött a vendéglétszám és a nyarat már igazi nagyüzemben dolgozta végig a park 150 munkatársa - értékelte az évet Gajdos László igazgató az MTI-nek adott interjújában.

Elmondta, hogy amíg a 2019-es rekordévben mintegy 600 ezer látogatót fogadtak, addig idén ez a szám a 400 ezret közelítette, a kiesés pedig körülbelül 500 millió forinttal csökkentette a park költségvetését. Részben spórolással, a munkák átszervezésével, az ősszel realizált kormányzati segítséggel, valamint a tulajdonos önkormányzatra támaszkodva azonban talpon tudott maradni Kelet-Magyarország legnagyobb turisztikai attrakciója. Az érdeklődést jól jelzi, hogy a 35 hektáros park három szállodája folyamatosan telt házzal működött, amíg fogadhatott vendégeket.

Az ötezer állatot bemutató látványosságban 2020-ban született mintegy kétszáz kisállat nagy részét más állatkertekbe helyezték át, de a szakemberek különleges állatok szaporulatának is örülhettek: a fehér oroszlánok három utóda mellett a világ egyik legritkább macskaféléje, a Dél-Amerikában őshonos Geoffroy-macska is kölyköt nevelt. A csereprogram keretében érkezett tukánok, váza papagájok, molukken kakadu és Grevy-zebra mellett „visszatalált” Svájcból Magyarországra Jack, az afrikai elefántbika, ő Nyíregyházán két utódot nemzett már, és nagyon gyorsan ismét egymásra találtak Kwanzával, kedvenc nőstényével.

A szakemberek által legjobban várt esemény a Nyíregyházán született európai bölénytehén vadonba történő visszatelepítése volt. Az állat az egyik nemzetközi szervezet által koordinált program segítségével egy bulgáriai rezervátumban talált új otthonra.

A nemzetközi kapcsolatokat említve Gajdos László elmondta, egy pályázat segítségével erősödhet a turisták cseréje Nyíregyháza és Kassa között, a határmenti állatkerti együttműködés keretében pedig borjúfókákat adományoztak a szerbiai Palics állatkertjének, amelyeket hamarosan oroszlánok követnek a horvátországi Eszékre, Nagyvárad pedig szibériai tigrist vár Nyíregyházától.

Végül: karácsonyi ajándékként elkészült a Nyíregyházi állatpark új látványossága, az India-ház. A tavaszi nyitáskor szeretnék bemutatni a nagyközönségnek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...