Hirdetés
Dilemmában a lakásvásárlók: még egy ok a kistelepülések mellett PDF Nyomtatás
2019. december 06. péntek, 09:00

epitkezJövő év elejétől emelkedik az új lakások áfa-szintje, ugyanakkor egy friss intézkedéssel a falusi CSOK által érintett településeken építkezők 5 millió forintig áfa-visszatérítést is kérhetnek. Az ingatlanpiac forgalma már második éve érezhetően az olcsóbb területek felé tolódik. A most bejelentett változtatás azonban tovább erősítheti ezt a folyamatot és a kistelepülések építőiparának fehérítésére is pozitív hatással lehet.

2019 egyik legfontosabb ingatlanpiaci trendje a vidéki kistelepülések, kisebb városok piacának fellendülése. Az országos forgalom egyre nagyobb aránya koncentrálódik ide. A háttérben meghúzódó tényezők sokfélék, szerepet játszik ebben a nagyvárosok ingatlanár-emelkedése, az agglomerációk megerősödése és – az év második felétől – a falusi CSOK nyújtotta különleges támogatás is.

A kizárólag 2486 településen igénybe vehető állami kedvezmény maximális értéke 10 millió forint, amelynek felét a megvásárolt használt ingatlan korszerűsítésére, bővítésére kell a kérelmezőnek fordítania. Az építkezés viszont az elmúlt években folyamatosan és látványosan drágul, az építőanyag árak, valamint a kivitelezési munkabérek drasztikus emelkedése miatt. További nehézséget okozhat a kistelepüléseken megtalálni a megfelelő szakembert az adott munka elvégzésére, ugyanis teljes brigádok dolgoznak Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban, sőt külföldön is.

Ezekre a problémákra adhat választ a frissen bejelentett rendelkezés. A jövő január elsejétől 5 millió forintig visszaigényelhető építési áfa ellensúlyozhatja a kistelepülési építkezéseket nehezítő körülményeket. A megemelkedett költségek jelentősen csökkenthetők a visszaigényléssel, igaz, csak abban az esetben, ha profi szakember végzi a felújítást, építést és számlát állít ki róla. Ráadásul a támogatás összege a telek megvásárlására is fordítható. Az intézkedés emiatt nem csak a kistelepülések ingatlanpiaci vonzerejét növeli, hanem az építőipart is tovább fehéríti, kiszűrve a hozzá nem értő vállalkozókat - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

falusi CSOK nyári bevezetése óta a kistelepüléseken jelentős árnövekedés látható, és az új intézkedések, valamint a támogatás töretlen népszerűsége miatt további drágulás várható az elkövetkezendő években. Emellett az építőipar is megérezte a támogatás pozitív hatását.

Látva a kormány törekvéseit, nem kizárt, hogy a jövőben még több olyan kedvezményt, könnyítést jelenthetnek be, ami segíti az építőipar nemzetgazdasági jelentőségének erősödését, illetve hozzájárul a magyar családok lakáscéljainak megvalósításához is - fogalmazott az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...