Hirdetés
Közlekedési múzeum lesz a Kelenföldi vasútállomás régi épületéből PDF Nyomtatás
2019. október 14. hétfő, 07:00

kelenfA Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a vasútállomás előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Újbuda Budapest legnagyobb lélekszámú kerülete, amely Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) vezetése alatt sokat fejlődött. Vannak még viszont épületek, amelyek további fejlesztésre várnak, ezek közé tartozik a vasútállomás épülete is – tette hozzá.

Véleménye szerint a XI. kerületi önkormányzat kereste meg a Miniszterelnökséget azzal, hogyan lehetne jól hasznosítani az épületet. A miniszter emlékeztetett arra, hogy Budapesten jelenleg nincs közlekedési múzeum; bár a nagy közlekedési múzeum tervei már elkészültek, de megvalósítása még jó néhány évig eltarthat. Ugyanakkor egy ilyen intézmény a legnépszerűbb múzeumok közé tartozik, korhatár nélkül bárkinek érdekes kikapcsolódást jelent.

A tervek szerint a Kelenföldi vasútállomás épületében létrehozandó múzeumban a magyar vasút történetét is megtekinthetik az érdeklődők. A mintegy 130 éves épület a legméltóbb otthona lesz a jövőben egy kis közlekedési múzeumnak – fűzte hozzá a miniszter.

A beruházás kiviteli terveinek mintegy 100 millió forintos költségét a XI. kerületi önkormányzat és a Miniszterelnökség közösen állja.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere azt mondta: a teljes költségből Újbuda önkormányzata 20 millió forintot ad, a fennmaradó összeget a kormányzat biztosítja. Évek óta dolgoztak azon a kerületben, hogy megtalálják a vasútállomás épületének új funkcióját. Hosszasan egyeztettek a kormányzattal is, amely segít abban, hogy a közlekedési múzeumnak egy új telephelye legyen a vasútállomás épülete.

A polgármester kiemelte: a XI. kerületnek hamarosan új és modern városközpontja lesz, 2020-ban várhatóan elkészül az Etele pláza is. Ezért is fontos, hogy a megújult központban minél előbb meginduljon tervezés, amelynek eredményeként a vasútállomás épülete a közlekedési múzeum telephelyeként működik majd a jövőben.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...
  • És a támogatás felélése, meg a választások után újra BEZÁR a bolt ! Tovább...
  • Tehát pl. egy 15 milliárd Ft közpénzből megépített stadiont odaadunk v... Tovább...
  • ...szokás szerint, semmi nem lesz!Jahde. Munka, munka, munka... Tovább...
  • 2023-ban pedig 2 százalékkal nő" - ez most vicc akart lenni ugye? Közt... Tovább...
  • A jelenlegi kormány semmibe veszi a pedagógusokat - akik a jövő nemzed... Tovább...
  • Kistelepülés: Családsegítők megkapták a 10 nap pótszabadságot a covid ... Tovább...
  • És az önkormányzati köztisztviselők kel mi lesz???!!! A költségvetési ... Tovább...
  • Olyan bruttó/nettó (átlag) keresetekről beszélünk ami egy vicc.....nek... Tovább...
  • Kérdés - miért csak a munkáltatók adóterheit csökkenti a kormány??? A ... Tovább...
  • A MÁV, mint állami vasúttársaság jelenlegi állapotában működésképtelen... Tovább...
  • A kis falvakból már eltűnt az iskola, az óvoda, a háziorvos, a takarék... Tovább...
  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...