Gémesi: Ilyen korrupciót még nem láttam Nyomtatás
2017. november 27. hétfő, 10:00

gemesi1A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gémesi György, Gödöllő polgármestere. Az Új Kezdet elnöke – aki pártjával együttműködést készül kötni az LMP-vel – úgy véli, hogy voltak már ebben az országban elég csúnya és súlyos történelmi idők, a léc most is rezeg, már ami a jogállamiságot és a demokráciát illeti. 

– A Fidesz-kongresszuson Orbán Viktor beszélt arról is, hogy ha 2018-ban újra kormányt alakíthat, akkor visszafordíthatatlanná válnak az általuk elért „eredmények”. Az ellenzéki oldalon ezt a forgatókönyvet a demokrácia végének tekintik. A 2018-as választásnak nagyobb a tétje, mint a korábbiaknak?

– Minden választásnak komoly tétje van. A tét Magyarország jelene és jövője. Stabilnak látszik a Fidesz támogatottsága, de fél év alatt még sok minden történhet. Nem kell azonban azt hinni, hogy itt mindennek vége lesz, ha újra győznek. Miért lenne vége? Ez butaság. Persze úgy kell felfogni, hogy most vagy soha! Mindenkinek győzelemre kell törnie, megfelelő alternatívákat kell mutatni a választópolgároknak, de nem fog bezárni Magyarország, ha újra a Fidesz nyer. Voltak ebben az országban elég csúnya és súlyos történelmi idők. Most is rezeg a léc, már ami a jogállamiságot és a demokráciát illeti. Megkérdőjeleződik az alkotmányosság vagy például a sajtószabadság. Elmondhatom a véleményem, de nincs kinek. Pártkatonák irányítják a közmédiát; évek óta nem jártam a köztévénél. A vidéki lapok is kormányközeli tulajdonba kerültek.

A teljes interjú itt olvasható

Ossza meg a bejegyzést