Hirdetés
Leváltották az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatóját PDF Nyomtatás
2017. június 30. péntek, 07:00

alfoldviz logoNem hajtott végre közel kétmilliárd forintos tőkeemelést az állam az Alföldvíz Zrt.-ben, a tulajdonosi szerkezet így nem változott. Visszahívták azonban a társaság vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t az újonnan kinevezett vezérigazgató a társaság csütörtöki közgyűlését követően.

Az állam részéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. visszavonta 1 milliárd 700 millió forintos tőkeemelési szándékát, így nem szerzett 50 százalék feletti résztulajdont – mondta el Nagy László újonnan kinevezett vezérigazgató. Hangsúlyozta azonban, hogy az Alföldvíz Zrt. tőkeemelés nélkül is tudja idén finanszírozni a tevékenységét a megközelítőleg 10 milliárd forintos árbevételéből. Hozzátette, az állam a későbbiekben dönt arról, hogy kíván-e mégis tőkét emelni a társaságban.

Az Alföldvíz Zrt.-nek 130 önkormányzat a részvényese, legnagyobb tulajdona, 32,8 százalékkal Békéscsabának van. Az állami tulajdonrész jelenleg 28 százalékos. A tulajdonosi szerkezet csütörtökön nem változott.  A cég saját tőkéje 2016 év végén 4,9 milliárd, jegyzett tőkéje 3,8 milliárd forint volt. Tavaly 172,6 millió forintos veszteséget ért el, idén a vesztesége akár 600 millió forint is lehet. Az önkormányzatoknak nem kell pluszpénzt tenniük a vállalatba - hangsúlyozta Nagy László.

A közgyűlés határozott Csák Gyula korábbi vezérigazgató visszahívásáról, helyette határozatlan időre az 1981 óta a cégnél dolgozó, az elmúlt három évben vezérigazgató-helyettesként tevékenykedő Nagy Lászlót nevezték ki. Változott az igazgatóság összetétele is, az elnököt, Balázsi Istvánt leváltották, e testületben viszont Csák Gyula megőrizte tagságát. A grémium várhatóan jövő kedden választ új elnököt - mondta Nagy László.

Nem fogadták el csütörtökön a társaság üzleti tervét sem, abban ugyanis szerepelt az állami tőkeemelés; az új üzleti tervről augusztus végén, szeptember elején dönthet a közgyűlés.

A közgyűlés kezdetén a közel 1300 munkavállalóból 700-at tömörítő Alföldvíz Szakszervezet tucatnyi dolgozója tartott demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatót. Miskéri László titkár elmondta: nem az állami tulajdonba vételt kifogásolják, hanem azt, hogy velük senki sem egyeztetett, senki sem tájékoztatta őket arról, mi várható. Az országban működő öt, állami tulajdonú közműszolgáltatónál kiszervezések történtek, egy ilyen százas nagyságrendben érintheti az Alföldvíz Zrt. munkavállalóit is, ezért garanciát szeretnének kapni arra, hogy nem csökken a munkavállalói létszám és a bér.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...
  • Semmi másra nem "használja" a kormányzat az önkormányzati köztisztvise... Tovább...
  • Ez bizony a kormány sara, ha elveszi a bevételeket az önkormányzat(ok ... Tovább...
  • Nógrád megye, azon belül is Kelet-Nógrád a sor végén kuksol, olyan kic... Tovább...
  • Ezt Mészárossal, Garancsival meg a többi oligarchával is megbeszélte a... Tovább...
  • Szeretem ezt a türelemre intő szavakat, meg az "áldozat" hibáztatást. ... Tovább...
  • Az Orbán kormánynak az elmúlt 12 évben sikerült teljesen szétverni a 2... Tovább...
  • Talán a mai kormány tagjai elfelejtették, hogy Magyarországon is szeku... Tovább...
  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...