Hirdetés
Megütötte az ügyintézőt, három év börtönt kapott érte PDF Nyomtatás
2017. január 11. szerda, 07:00

birosag03Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki még tavaly szeptemberben bántalmazott egy ügyintézőt az ibrányi gyámhivatalban.

Ezzel a másodfokú tanács helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság ítéletét, amely B. R.-t közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. A vádlottra három év közügyektől való eltiltás mellékbüntetést is kiszabott a bíróság – közölte még a törvényszék sajtószóvivője, Toma Attila

A tényállás szerint a férfi 2016. szeptember 28-án az ibrányi gyámhivatal irodájában megtartott gyermekelhelyezési tárgyalás során a szakértői vélemény tartalmával nem volt megelégedve és hangosan kiabálni kezdett - ismertette a szóvivő. A vádlott három fémvázas széket dobott az ügyintéző felé – figyelmen kívül hagyva a nő felszólítását. Nem találta el. A vádlott ezután a tárgyalóból kimenekülő másik ügyintéző nőt a folyosón a hajánál fogva megráncigálta, fejét és arcát több esetben ököllel megütötte.

A törvényszék álláspontja szerint a büntetés általános célja kizárólag a végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabásával volt elérhető – hangsúlyozta a sajtószóvivő.

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...