Hirdetés
Díjat kapott a napenergia hasznosításáért Tapolca PDF Nyomtatás
2012. augusztus 16. csütörtök, 07:00

 

napkorona_tapolcaA napenergia-hasznosításért Tapolca elnyerte a Napkorona bajnokság díját. A Veszprém megyei városban több társasház és egy idősek otthona melegvízellátását oldották meg napkollektorok segítségével.

A Napkorona-bajnokság díját Tapolca a közepes, azaz az öt és ötvenezer fő közötti települések kategóriájában nyerte el. A bajnokság egy több mint tíz éve sikeresen zajló európai kezdeményezés, a nemzetközi megújuló erőforrások bajnoki ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata. Idén 174 település versengett három kategóriában. A győztes településeken a legmagasabb a napenergia-felhasználás a lakosságszámhoz viszonyítva.

Tapolcán a közelmúltban adtak át egy négyszáz négyzetméteres, napenergiából elektromos energiát előállító rendszert, amelyet egy helyi szállítmányozó cég valósított meg a telephelyén. A beruházás nagyban hozzájárult a város sikeréhez, de több lakóház és társasház melegvízellátását is napkollektorok segítségével fedezik, összesen több mint 800 négyzetméternyi napelem működik - mondta Császár László polgármester az MTI-nek. Az önkormányzat által működtetett idősek otthonában is napelemes rendszer szolgáltatja a meleg vizet, és intézményeikben további beruházásokat terveznek megvalósítani részben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázati forrásainak felhasználásával.

A Napkorona bajnokság díját az ötezernél kevesebb lakosú települések közül Nagypáli kapta. Az ötvenezret meghaladó települések bajnoka Sopron lett 2012-ben.

A Napkorona bajnokság Magyarország napenergiát népszerűsítő legnagyobb programja. Segítséget nyújt az önkormányzatoknak, hogy napenergia-hasznosító fejlesztésekbe foghassanak. A győztes településeken a legmagasabb a napenergia-felhasználás a lakosságszámhoz viszonyítva. A díjhoz Napkorona-bajnok település táblák járnak, amelyeket a város bevezető útjainál helyeznek el. A magyar települések az európai versenyben is részt vesznek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...