Hirdetés
A kormány halálos ítéletet mondott a vályogházakra PDF Nyomtatás
2021. augusztus 03. kedd, 07:00

valyoghA kormány múlt héten jelentette be, hogy Magyarország nem tervez többé a vályogházakkal, ezért a Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiában az ilyen épületek bontását javasolja a felújításuk helyett. A felújításukat várhatóan nem is támogatják többé.

  • Ez több mint 670 ezer házat érint,
  • melyekben 1.396.396 ember lakik,
  • a lakásban élő lakosság 14,4 százaléka.

Az intézkedés eleget kíván tenni az EU-s klímatervnek, amelyben 55 százalékos üvegházgázkibocsátás-csökkentés a cél 2030-ra, így ennek fejében Magyarország 2021-2027 között több szociális, infrastrukturális, város- és vidékfejlesztési beruházás megvalósításához szükséges forrást kaphat.

A birodalom visszavág

A stratégia egyik fő célja, hogy „a magán- és köztulajdonban lévő lakó- és nem lakáscélú épületek nemzeti állománya, felújítás révén, 2050-re nagy energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállománnyá válhasson”. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi épületállomány nagy részének teljes körű megújulása szükséges, úgy, hogy energiaigényük minimális legyen, amit szén-dioxid-semleges, megújuló forrásokból kellene fedezni.

Mindezt úgy, hogy Magyarországé az EU egyik legrosszabb hatékonyságú lakóépület-állománya. A kormány szerint a vályogházakat „nem javasolt felújítani, mert az értékük (gyakran az elhelyezkedésükből is adódóan) olyan alacsony, hogy a felújítás piaci értéken nem térül meg”. Továbbá „a nagy energiafelhasználás mellé gyakran társulnak szerkezeti problémák, és alacsonyabb lakókomfort. […] Ebben az esetben bontásuk jelenthet megoldást. Ezért felújításukra célzott támogatási program indítása nem célszerű.”

Az új remény

A Környezettudatos Építők Szervezete csütörtökön adta ki állásfoglalását a kormány stratégiájával kapcsolatban. A szervezet 2019-ben alakult és céljuknak tűzték ki a természetes alapanyagokból épített házak népszerűsítését. Az egyesületben egyaránt megtalálhatók építészek, kőműves és vályogépítő mesterek, oktatók, valamint kutató- és fejlesztőmérnökök, építőanyaggyártók.

Az önkéntes alapú szervezet jelmondata: „A természetes építőanyag-használaton alapuló építéskultúra szakmai képviselete. Ezen belül a fenntartható (természet működését alapul vevő) életmód, a hozzá kapcsolódó építési rendszerek és természetes anyagok alkalmazhatóságának bemutatása, tanítása.”

Állásfoglalásukban egyértelműen kimondják, hogy a közvélekedésben elterjedt gondolat, miszerint a vályogházak csak hatalmas összegekből felújíthatók, nem igaz. Hozzáteszik, hogy szakmai véleményük alapján „a meglévő épület felújítása nagyságrendekkel kisebb beépített energiát eredményez, mint egy bontás és egy új épület létesítése”. A szervezet szerint a vályogházak maradéktalanul megfelelnek természetes erőforrások fenntartható használatára vonatkozó a EU-s rendeleteknek is.

Hozzáteszik, hogy ez a fajta népi építészeti stílus meghatározó a magyar települések arculata szempontjából, és kulturális, építészeti szempontból is fontos a vályogházak megőrzése. Továbbá olvasható a közleményben, hogy a vályogházak „olyan egészséges életteret hoznak létre, mely garantálja, hogy a használói nem szenvednek az épületekhez, lakhatáshoz köthető megbetegedésektől”.

A Rosenheimi Épületbiológiai Intézet szerint a vályog gyakorolja a legnagyobb pozitív hatást a lakóklímára: a természetes páraszabályozásnak köszönhetően megelőzi a penészedést, mentes egészségkárosító kemikáliáktól, minimalizálja az elektroszmogot így biztosít nyugodt pihenést lakóinak.

Összességében egy vályogból épített ház ökológiai lábnyoma jóval kisebb mint egy modern házé. Emellett a téglaépítésű házakkal szemben minden évszakban biztosítja az ideális hőmérsékletet a benne élők számára. Télen kiválóan tartja a meleget és nyáron a legnagyobb hőségben is hűs. Építési költségei jóval kisebbek, csak megfelelő talajt kell kiválasztani, továbbá találni egy vályogházépítő mestert, aki koordinálja az építkezéseket.

Cikkünk részleteket idéz a 444.hu-n megjelent hosszabb anyagból, amely itt olvasható »

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 Noizz 2021-08-05 13:36
"Arra pedig megkérhetném a kormányt, hogy bízza az emberek lakókomfortját saját magukra, ne akarjon ilyen álarc mögül hazug módon tyúkanyóskodni?"

https://archive.ph/KqnXm#selection-193.1-1658.0
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Nem sajnálom az 5.000 főnél nagyobb településeket, vannak kistelepülések akiknek... Tovább...
  • Van más választásuk? Tovább...
  • Azért az érdekes, hogy ugyanazok a kollegák dolgoznak a kormányablakban , mint a... Tovább...
  • ..érdekes, hogy senkit nem köteleznek a védőoltásra, janem"... Tovább...
  • ..és mi van a hivatali dolgozókkal?? Tovább...
  • Ez jó - elveszem a pénzedet, aztán tárgyaljunk, hogy mennyit adok vissza belőle?... Tovább...
  • ez a cikk jó nagy katyvasz... Tovább...
  • Megbecsülve és elismerve az áldozatos munkájukat, nem ellenük irányulóan jegyzem... Tovább...
  • Hol van ehhez képest a jegyzők bére? Az elmúlt években a jegyzői munka,hatás és ... Tovább...
  • Ja persze! Ez nagyon szép, DE!! Mi van a hivatalban dolgozó köztisztviselők kel?... Tovább...
  • ...a hivatali dolgozóknak meg marad a Probono és az ASP (ami Szent estén zárva l... Tovább...
  • Bezzeg a hivatali dolgozókról egy szó sincs megint. Mi pusztuljunk éhen! Tovább...
  • Egyetértek az átlátható önkormányzat programmal. Esetleg átlátható állam program... Tovább...
  • Ez nyíltan az önkormányzatok kivégzése, pénzügyi tönkretétele. Csak mellékesen m... Tovább...
  • SIRALMAS!!!! Eljutottunk oda, hogy egy utcáról bekerülő fiatal középfokú végzett... Tovább...