Hirdetés
Az önkormányzatok helyzetéről PDF Nyomtatás
2016. október 21. péntek, 06:00

szeged varoshazaAz elmúlt hat évben folyamatos az önkormányzatiság leépítése, ugyanakkor még mindig maradt mozgásterük a településeknek – mondták a Pénzügykutató Zrt. és a szegedi önkormányzat Európai Magyarország című konferenciáján rendezett kerekasztal-beszélgetés polgármester résztvevői Szegeden.

Az önkormányzatiság leépítése mellett a települések anyagi ellehetetlenítése is folyik – jelentette ki Botka László (MSZP) szegedi polgármester. A folyamat 2013-ban csúcsosodott ki, akkor egyetlen tollvonással háromszázmilliárd forinttal több pénzt vettek el a településektől, mint amennyit az államosított feladatok igényeltek. A közszolgáltatások színvonalának romlása miatt az államosítás következményeivel az emberek is naponta szembesülnek - mondta a politikus. Majd azzal folytatta, hogy a településeknek most is maradt mozgásterük, elsősorban saját forrásaikból meghatározhatják, mely területeket tartják fontosnak. Szeged nem hagyta elveszni a szociális védőhálót, négyszázmillió forintos alapot hozott létre annak érdekében, hogy aki korábban támogatást kapott, az ne veszítse ela a kormány politikája miatt.

Zugló költségvetésébe a jogszabályi változások miatt éves szinten 4,5-5 milliárd forinttal kevesebb pénz folyik be, mint a ciklus elején – közölte a fővárosi kerület polgármestere, Karácsony Gergely (Párbeszéd). A centralizációs elképzelések minden települést rosszul érintenek, szerinte a budapesti kerületek helyzete ezen belül még nehezebb. A politikus szerint a kormányváltásnak építenie kell a helyi tapasztalatokra, például az általa egyik legfontosabb kérdésnek tartott lakhatás problémájának megoldásában.

Budapest XIII. kerületének polgármestere, Tóth József (MSZP) úgy véli, 2010 szakaszhatár volt a magyar önkormányzatiság történetében. Azt megelőzően a kormányzat, még ha fogcsikorgatva is, de partnernek tekintette az önkormányzatokat, azóta, bár szóban elismeri létüket, az ellehetetlenítésükön dolgozik. A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy az önkormányzatok pártszimpátia alapján juthatnak kiegészítő támogatáshoz. Leszögezte, a finanszírozást objektív alapokra kell helyezni, bár kétségtelenül szükség van kiegyenlítő mechanizmusokra.

Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) azt hangsúlyozta, hogy helyben kell az olyan, adott közösségeket érintő kérdésekben dönteni, mint amilyen az oktatás ügye. A polgármester szerint tisztességes, világos és hosszú távú feladat- és forrásmegosztásra lenne szükség az önkormányzatok és a kormányzat között.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...
  • És a támogatás felélése, meg a választások után újra BEZÁR a bolt ! Tovább...
  • Tehát pl. egy 15 milliárd Ft közpénzből megépített stadiont odaadunk v... Tovább...
  • ...szokás szerint, semmi nem lesz!Jahde. Munka, munka, munka... Tovább...
  • 2023-ban pedig 2 százalékkal nő" - ez most vicc akart lenni ugye? Közt... Tovább...
  • A jelenlegi kormány semmibe veszi a pedagógusokat - akik a jövő nemzed... Tovább...
  • Kistelepülés: Családsegítők megkapták a 10 nap pótszabadságot a covid ... Tovább...
  • És az önkormányzati köztisztviselők kel mi lesz???!!! A költségvetési ... Tovább...
  • Olyan bruttó/nettó (átlag) keresetekről beszélünk ami egy vicc.....nek... Tovább...
  • Kérdés - miért csak a munkáltatók adóterheit csökkenti a kormány??? A ... Tovább...
  • A MÁV, mint állami vasúttársaság jelenlegi állapotában működésképtelen... Tovább...