Hirdetés
Majdnem duplájára nőtt a mediánbér tíz év alatt PDF Nyomtatás
2021. március 05. péntek, 08:00

ksh02Tíz év alatt nagyot nőtt Magyarországon az átlagbér és a medián bér is. Jelentősen javuló kereseti statisztikáról számolt be a KSH az MTI-nek. A 2020-as kereseti adatokat a hónap végén publikálja a statisztikai hivatal.

Az átlagbér 2010-től 2019-ig 202.500 forintról közel 82 százalékos növekedéssel 367.800 forintra nőtt, a mediánkereset még ennél is nagyobb mértékben, 91 százalékkal nőtt, 153.000 forintról 292.300 forintra emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese Windisch László rámutatott: mindkét mutatószámban jelentős növekedés tapasztalható.

A szakértő elmondta: általános nemzetközi gyakorlat az, hogy a bruttó átlagkeresetek mutatója áll a munkabérekkel kapcsolatos statisztikák középpontjában, a jogszabályok is ezt a mutatót alkalmazzák, ha átlagbérrel kell számolniuk, például különböző ellátások megállapításának alapjaként. A bruttó átlagbér a teljes felmért keresettömeg és a keresők létszámának hányadosaként áll elő. A medián bér egy ezt kiegészítő statisztikai mutató, azt mutatja meg, hogy ha a keresőket sorba rendezzük a keresetük nagysága szerint, akkor mennyit keres az állomány középső tagja – magyarázta.

Windisch László elmondta azt is, hogy mindkét adat bárki számára elérhető a KSH és az EU statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján is. Az Eurostat 2002 óta publikálja a tagállamok mediánbéradatait is, hamis látszatkeltés tehát az, hogy ez az adat titkos lenne.

Az elmúlt tíz évet vizsgálva elmondható, hogy több évben is erősebb növekedési ütem volt megfigyelhető a mediánbérek tekintetében, mint az átlagbéreknél. Ez azzal függ össze, hogy a kereseti eloszlás középső szegmensében volt arányaiban a legmagasabb a keresetnövekedés. A jövedelem típusú statisztikákban nemzetközileg és általánosan is igaz, hogy a medián mindig alacsonyabb, mint az átlagbér – monda az elnökhelyettes. Az Eurostat adatai szerint 2018-ban a felmért tagországok több mint felénél a mediánbér az átlagbér 84 százalékánál alacsonyabb volt, vagyis a magyar kereseti eloszlás európai viszonylatban egyáltalán nem nevezhető kiugrónak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...