Hirdetés
Százszázalékosan átláthatók a magyarországi közbeszerzési eljárások PDF Nyomtatás
2017. szeptember 22. péntek, 09:00

ellAz Európai Bizottság legfrissebb adatai szerint a magyarországi közbeszerzési eljárások száz százalékosan átláthatók, a vállalkozások és magánszemélyek megfelelő mennyiségű információhoz juthatnak az egyes közbeszerzések kapcsán. Magyarország uniós összehasonlításban az élvonalhoz tartozik, olyan országokat megelőzve, mint Dánia, Finnország, Hollandia vagy Svédország – számolt be Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke egy sajtóbeszélgetésen.

A nyilvánosság szempontjából jelentős eredmény továbbá, hogy az idei első félévben közel 40 százalékkal csökkent a hirdetmény nélküli eljárások száma 2016 azonos időszakához képest.

A 2017-es friss adatokat ismertetve az elnök elmondta, hogy intenzív nyolc hónap áll a hatóság mögött, közel 3700 milliárd forint értékű szerződést kötöttek közbeszerzési eljárások útján, és több mint 6500 volt az eredményes szerződés.

Az idei év első 8 hónapját illetően közölte: az összes eljárás 85 százaléka eredményes volt, ami 6171 eljárást jelent. A nagyobb értékű munkák esetében a darabszámokat nézve több mint 88 százalék volt a nyilvánosan induló, az értéket tekintve pedig az összes eredményes eljárás 93 százaléka volt nyilvános. Aláhúzta: a verseny is tovább javult, átlagosan 8 ajánlat érkezett egy tenderre.

Az unió korábban szóvá tette az egyajánlatos eljárások számát, illetve a hirdetmény nélküliekét – idézte fel -, mára a jogalkotó és a KH mindkét értéket csökkentette. Az egyajánlatos eljárások száma 3 százalékkal csökkent (jelenleg 17 százalék). „A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások tekintetében nagyon komoly eredményt értünk el, 2017 első és második negyedévében is drasztikusan csökkentettük ezek számát.” Az első félévet illetően 40 százalékos volt a csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Emlékeztetett arra is, hogy 2015 novembere óta új jogintézmény működik: a szerződés teljesítésében elkövetett jogsértések ellenőrzése. Ennek célja, hogy intézkedjen, amennyiben nem találja rendben a szerződés teljesítését. 2017-ben 85 darab hatósági ellenőrzést zártak le, és 44 esetben kezdeményeztek jogorvoslatot. A szerződés teljesítésében elkövetett jogsértések arányát illetően több mint 50 százalék volt az ajánlatkérő és közel 45 százalék az ajánlattevő.

A Közbeszerzési Döntőbizottság munkájáról szólva elmondta: idén 525 jogorvoslatot kezdeményeztek a felek, a lezárt ügyek száma 237, és 365 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A döntőbizottság szemléletében paradigmaváltás történt – mutatott rá -, a súlyosabb jogsértéseknél nagyobb bírságot szab ki, az enyhébbeknél méltányosságot gyakorol. Ennek eredményeként tavaly az összes kiszabott bírság közel félmilliárd forint volt. Hasonló lesz az idei év – tett hozzá. Szeptember elsejéig 365 millió forint bírságot szabott ki, a 237 jogorvoslat 65 százalékában talált jogsértést a döntőbizottság, a gazdasági szereplő ellen mintegy 13,5 százalékban, ajánlatkérők ellen 86,5 százalékban.

Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta a nyilvánosság fontosságát, amelyet erősít, hogy tavasszal megújult a hatóság portálja, a közbeszerzés.hu, melyen minden információ elérhető, valamint a 3 és fél hónapja indított Napi közbeszerzés nevű mobil applikáció, amelynek olyan fontos szolgáltatási vannak, mint például a napi szerkesztésűvé vált Közbeszerzési Értesítő, legújabb és egyik legnépszerűbb funkciója pedig a 2 hónapja bevezetett Külföldi tenderek. Az applikációt aktívan használók száma meghaladja a 2600-at, a számot százezerre kívánják emelni - fűzte hozzá.

A KH elnöke jelezte, hogy a hatóság számos konferenciát tartott, 2016-ban a 10 rendezvényükön több mint 2 ezer szakember vett részt, 2017-ben pedig már 17 eseménynél tartanak. Megjegyezte: a hatóság figyelme a V4 plusz együttműködés felé fordult, amely egyben startégiájuk is. Hozzátette: a legközelebbi konferenciájuk szeptember 21-én lesz, a V4 Plusz szakértői ülésen az uniós források felhasználásnak ellenőrzési tapasztalatait cserélik ki.

Rigó Csaba Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy 2018. január elseje fontos állomás lesz, mert az unióban elsőként hazánkban elindul az elektronikus közbeszerzési rendszer.

Az 1995 óta fennálló Közbeszerzési Hatóság autonóm államigazgatási szerv, kizárólag az Országgyűlésnek alárendelten működik. Feladata, hogy a közérdeket az ajánlatkérők és az ajánlattevők érdekeit figyelembe véve hatékonyan közreműködjön a közbeszerzési politika alakításában, a jogszerű közbeszerzési magatartások kialakításában és elterjesztésében, elősegítve a közpénzek nyilvános és átlátható módon történő elköltését. A hatóság keretében Közbeszerzési Döntőbizottság működik, amely az ország egész területére kiterjedő illetékességgel bírálja el a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogvitákat.

(OrientPress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...