Hirdetés
A szociális szférában dolgozók jövőre is megkapják a bérpótlékot PDF Nyomtatás
2015. május 21. csütörtök, 06:00

czibere karoly01A szociális támogatási rendszer átalakítása beváltotta a reményeket, nem igazolódtak a félelmek, hogy az önkormányzati és járási tagolású új rendszerben bárki elkallódik, zökkenőmentes volt az átállás, az új rendszer igazságosabb lett, mert a valóban rászorulók jutnak hozzá a támogatásokhoz.

Jövőre sem csökken a szociális támogatásokra fordított közkiadások összege, sőt a közfoglalkoztatás támogatása az idei 270 milliárd forintról 340 milliárd forintra növekszik, a települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatására 35 milliárd forint van elkülönítve, ez 5 milliárd forinttal több, mint tavaly - ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly mondta el az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Arról is beszélt, hogy szociális ágazatban dolgozó kilencvenháromezer munkavállaló jövőre is megkapja az ideivel azonos, havi hatezer és tizenhétezer-kétszáz forint közötti bérpótlékot. Ahogy tavaly, idén is 12 milliárd forint jut a szociális ágazat valamennyi dolgozója, tehát a szakmai, valamint technikai munkát végzők számára, és ugyanezt az összeget tartalmazza a jövő évi költségvetés is. A kormány elismeri, becsüli és nagyra értékeli a szociális szakemberek munkáját, és elkötelezett abban, hogy ez megjelenjen bérhelyzetükben is. Fontos, hogy a szociális munka vonzó hivatás legyen, ennek feltétele az életpálya. Az életpálya csak hosszú távon fenntartható szolgáltatásstruktúrán alapulhat, amely közép- és hosszú távon meghatározza az ágazat fejlesztési stratégiáját - hangsúlyozta az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly öt munkacsoportot állítottak fel az életpályarendszer alapjainak kidolgozására. Elmondta, míg 2013-ban bruttó 143 ezer forint volt, addig idén 154 ezer forint a területen dolgozók átlagfizetése a bérpótlékkal együtt. Terveik szerint a jelenlegi bérpótlék beépülne majd a bérbe. Czibere Károly közölte: a strukturális megújulás és az életpálya koncepciójának elfogadását követően a kormány meg fogja adni az ezek megvalósításához szükséges forrást.

Szeptembertől jelentősen, mintegy háromszorosára bővítik a bölcsődékben és az óvodákban az ingyenes közétkeztetést – közölte az államtitkár. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek túlnyomó többsége díjmentesen kap reggelit, ebédet és uzsonnát. Így a jelenlegi 92 ezerről 320 ezerre nő az ingyenesen étkező gyerek száma, az évközi étkeztetési program költsége pedig a jelenlegi 58 milliárd forintról 70 milliárdra emelkedik. A nyári gyerekétkeztetés programját jövőre is folytatja a kormány, és koncepcionális javaslat készül arra, hogy minden önkormányzat teremtse meg ezt a lehetőséget a rászoruló gyermekek számára.

Jövőre 5 milliárd forinttal nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása. Idén ez 30 ezer munkavállalót jelentett, jövőre ez a szám várhatóan nő, a támogatási összegnek megfelelően és más szabályozási ösztönzőknek köszönhetően - mondta Czibere Károly.

Kitért arra is, hogy jövőre összességében egymilliárd forinttal nő a támogató szolgálatok, a közösségi ellátás és a biztos kezek-házak program finanszírozása. Előbbi feladata közé tartozik például a fogyatékos emberek szállítása a lakásukból a napközi otthonokba. Az államtitkár tájékoztatása szerint uniós forrásból folytatódik jövőre az úgynevezett „kitagolás”, azaz a nagy vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékos emberek társadalmi integrációja, kisebb lakóotthonokba, közösségekbe költöztetése. Idén 660 fogyatékos embert költöztettek ki az intézményekből, erre 7 milliárd forintot fordítottak, jövőre pedig várhatóan 3600-an hagyhatják el a szociális intézményeket, és erre mintegy 36 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A kitagolási program lényege, hogy a fogyatékossággal élő emberek kisebb közösségekben önálló életet kezdhessenek, a szükséges több-kevesebb szakmai segítséggel - jelentette ki az államtitkár. Például munkát vállalhatnak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Egyetértek az átlátható önkormányzat programmal. Esetleg átlátható állam program... Tovább...
  • Ez nyíltan az önkormányzatok kivégzése, pénzügyi tönkretétele. Csak mellékesen m... Tovább...
  • SIRALMAS!!!! Eljutottunk oda, hogy egy utcáról bekerülő fiatal középfokú végzett... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál megint nem lesz béremelés!!! A bevételeket elveszik,így a ... Tovább...
  • Eljutottunk oda, hogy a pályakezdő köztisztviselő, közalkalmazott( középfokú vég... Tovább...
  • Tehát a gazdaság újraindításának az a legjobb módszere, ha közben tönkretesszük ... Tovább...
  • De legalább van egy kitűnő" ASP-nk és KIRA rendszerünk, amiben éjjel nappal dolg... Tovább...
  • Ha úgy országosan egyszerre felállna MINDENKI!....ak kor talán a kormány is észh... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál a covid alatt kellett dolgozni. A bérekről mindenki hallga... Tovább...
  • Megyei önkormányzat minek van - mit csinál?! Intézményeket nem tart fenn, adót n... Tovább...
  • Teljesen egyet értek. Minket semmibe vesznek.Lehet hogy az a acél, hogy mielőbb ... Tovább...
  • Mindig mindenki ülésezik. DE! Az önkormányzatokn ál megint lesz béremelés!!! Han... Tovább...
  • Semmi értelme a közmunkának,csa k egyesek járnak jól....... Tovább...
  • Nagyon jó a rendszer, csak nem tudjuk kinek: 15 milka helyett kaptunk 2-öt...sze... Tovább...
  • A megyei önkormányzatokn ak - elsősorban a Fidesznek köszönhetően - sem érdemi f... Tovább...