Hirdetés
Felújítás nélkül döcög a hálózat PDF Nyomtatás
2022. július 11. hétfő, 08:00

vizhIsmét van folyóvíz azokban az agglomerációs háztartásokban, ahol napokig hiába tekergették a csapokat. Helyreállt az ellátás Solymáron is, ahol a legsúlyosabb volt a helyzet, ugyanakkor Gödöllőn kedden vízkorlátozást vezettek be. A 24.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint könnyű az egészet ráfogni a nagy hőségre, a vízszolgáltatókra vagy – ahogy Menczer Tamás államtitkár tette – a háborúra, de a helyzet várhatóan évről évre romlik majd, mivel a szolgáltatóknak a 2009-es áron kell adniuk a vizet, miközben egyre több a kiadásuk, így nemhogy fejlesztésre, de karbantartásra sem jut elég pénzük.

Nem szeretnék pánikot kelteni, hiszen alapvetően továbbra is igaz az, hogy egészséges ivóvizet kapunk. A hálózati rendszer amortizálódása viszont egyre súlyosabb gondot okoz, ahogy az is, hogy nincsen forrás a rekonstrukciójára – erről beszélt a 24.hu-nak, a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője, a Víz Koalíció egyik alapítója azt követően, hogy nyílt levelet írtak Menczer Tamásnak. Ebben felhívták az államtitkár figyelmét arra, hogy nem a háború miatt maradtak el a víziközmű-fejlesztések, hanem azért, mert az elmúlt tíz évben a kormány kivéreztette a vízszolgáltatókat.

Mint ismert, Menczer, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Solymárt és környékét sújtó vízhiánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: „a jelenlegi helyzetet nem a rezsicsökkentés nehezíti el, hanem a háború”. Később így visszakozott: „Azt mondtam, fejlesztésekre szükség van, ám azok jövőbeli megvalósulása függ a háborús helyzettől.”

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+6 #2 maffia 2022-07-21 23:22
Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s a nép ünnepel, mert az önkormányzat csak szétrohasztotta a vezetékrendszer t...
Idézet
 
 
+6 #1 Vidéki 2022-07-11 08:14
A rezsicsökkentés nek "hála" a vizművek a csőd szélén tántorognak, a bevétel még a működésre sem elég, nemhogy a fejlesztésre.10 0-120 éves öntöttvas, meg egyéb szétrohadt fővezetékeken megy a szolgáltatás, napi szintű csőtörésekkel. Hamarosan az egész országban vízhiány lehet, ha a kormány nem tolja meg a vízműveket százmilliárdokk al.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...
  • Itt változás csak akkor lesz, ha a nincstelen sok tízezres tömeg az utcán lesz. ... Tovább...
  • Addig, amíg a jegyzők nem állítják fel a dolgozóit, nem fog itt semmi sem változ... Tovább...
  • A szakszervezet 20%-os béremelést kér - a kormány meg nem ad. Így szokott ez len... Tovább...
  • Totál fejetlenséggel kormányoznak. De ez milyen kormányzás már???????? Tegnap íg... Tovább...
  • Ebben az országban már semmi nem megy normálisan????? Atyaélet! Így is alig van ... Tovább...
  • Ezt most olvasom először. vargamisi" (direkt kisbetűvel!) ugyan mivel magyarázná... Tovább...
  • Ja, és 35 éve a köz rabszolgája! Tovább...
  • Saját bérüket is akkor emeljék, ha "jobb idők jönnek" Üdv. egy 59 éves önkormány... Tovább...
  • Az állam elvonja az önkormányzatok bevételeit (gépjármű adó, iparűzési adó fele)... Tovább...
  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...
  • De jó! Annyira megnyugodtam most! Tovább...
  • Ez igen! Magyarország előre megy, nem hátra!????? Tovább...
  • Ez előre tudható volt, ugyan ez a folyamat játszódik le a hulladékgazdálk odásba... Tovább...