Hirdetés
Miskolcon ülésezett a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége PDF Nyomtatás
2021. október 08. péntek, 07:00

moosz konferenciaA Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének Közgyűlése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartotta soron következő ülését október 6-án. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke vezette testület az ülés előtt megemlékezett a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanúról.

A közgyűlés Oláh Gábor előadásával kezdődött. A Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a TOP Plusz aktualitásairól tartott ismertetőt. Elmondta, hogy a kormány elindítja a TOP Plusz programot, és még az idén, lehetőleg már októberben szeretnék meghirdetni a felhívásokat, mintegy 1700 milliárd forint keretösszegben. Hozzátette, új tématerület jelent meg, hisz az aktív- és ökoturisztikai fejlesztések is bekerültek a programba.

Országosan 63 milliárd forintot lehet ezen a területen felhasználni.

Pajna Zoltán elnök elmondta, ahogy az előző időszakban, úgy a 2021-2027-es időszakra vonatkozóan is stratégiai együttműködési megállapodást köt a MÖOSZ és a Pénzügyminisztérium.  

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a következő időszakban várható aktív- és ökoturisztikai fejlesztéseket vázolta fel. Hangsúlyozta, a cél, hogy 2030-ra a legélhetőbb országok közé tartozzon Magyarország. Ennek érdekében készült el az Aktív Magyarország program, melynek négy célcsoportjából a legfontosabb a gyerekek, hiszen ők jórészt a digitális világban élnek. Elmondta továbbá, hogy a programnak két alappillére van: a mindennapi aktivitás elengedhetetlen az egészségmegőrzés szempontjából, az aktív turisztikai lehetőségek biztosítása pedig népességmegtartó erővel is bír.

Az ülésen az MVM Optimum Zrt. is tartott előadást. Szabari Dóra projektvezető egyebek mellett főként önkormányzatoknak szóló energiahatékonysági szolgáltatásokat, energiaközösségeket, okos város megoldásokat mutatott be. Kiss Csaba Attila, az MVM ESCO Zrt. vezérigazgatója pedig az energiahatékonyság növelésének fontosságáról beszélt.

A testület ülésén a Takarékbank Zrt. is képviseltette magát. A megyei vezetők tájékozódhattak a helyi önkormányzatok fejlesztése érdekében megvalósítható, a bank és a megyei önkormányzatok közötti együttműködési lehetőségekről.

Végül pedig Balogh Gábor, a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke tartott prezentációt, ugyanis a TOP Pluszban mostantól sportcélú fejlesztésekre is lesz forrás.

(Civishír.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+5 #4 38.650.- 2021-10-22 10:44
Ha úgy országosan egyszerre felállna MINDENKI!....ak kor talán a kormány is észhez térne!
Nagyon bízom benne, hogy az új kormány majd másképpen fog gondolkodni: mindenről.
Idézet
 
 
+3 #3 Vidéki 2021-10-11 11:21
Megyei önkormányzat minek van - mit csinál?! Intézményeket nem tart fenn, adót nem szed,települést nem fejleszt (arra ott van a települési önkormányzat) - akkor minek tartják el az adófizető állampolgárok a semmit érő megyei önkormányzatot?
Idézet
 
 
+8 #2 szintén szolga 2021-10-10 19:22
Teljesen egyet értek. Minket semmibe vesznek.Lehet hogy az a acél, hogy mielőbb mondjunk fel, aztán majd a versenyszektorb an...Nanemá! Önkormányzatokn ál is lassan már csak az marad aki eddig nem tudott máshova elmenni. Ez Pesten könnyű, de vidéken?? Főleg falu! Hova megy a diplomás köztisztviselő? Tényleg csak a Tesco marad!! Mi mindent lenyelünk, tartjuk a pofánk!!!
Idézet
 
 
+7 #1 közszolgák 2021-10-10 05:38
Mindig mindenki ülésezik. DE!
Az önkormányzatokn ál megint lesz béremelés!!! Hanyadik éve is?? tanárok, asszisztensnők, védőnők mind mind többet keresnek mint "hivatalnokok". Lassan a fizikai állomány is utoléri a diplomás köztisztviselők et.Menjünk el a Lidlibe dolgozni? SZÉGYEN!!!! MI VAGYUNK AZ UTOLSÓ SENKIK!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Nem sajnálom az 5.000 főnél nagyobb településeket, vannak kistelepülések akiknek... Tovább...
  • Van más választásuk? Tovább...
  • Azért az érdekes, hogy ugyanazok a kollegák dolgoznak a kormányablakban , mint a... Tovább...
  • ..érdekes, hogy senkit nem köteleznek a védőoltásra, janem"... Tovább...
  • ..és mi van a hivatali dolgozókkal?? Tovább...
  • Ez jó - elveszem a pénzedet, aztán tárgyaljunk, hogy mennyit adok vissza belőle?... Tovább...
  • ez a cikk jó nagy katyvasz... Tovább...
  • Megbecsülve és elismerve az áldozatos munkájukat, nem ellenük irányulóan jegyzem... Tovább...
  • Hol van ehhez képest a jegyzők bére? Az elmúlt években a jegyzői munka,hatás és ... Tovább...
  • Ja persze! Ez nagyon szép, DE!! Mi van a hivatalban dolgozó köztisztviselők kel?... Tovább...
  • ...a hivatali dolgozóknak meg marad a Probono és az ASP (ami Szent estén zárva l... Tovább...
  • Bezzeg a hivatali dolgozókról egy szó sincs megint. Mi pusztuljunk éhen! Tovább...
  • Egyetértek az átlátható önkormányzat programmal. Esetleg átlátható állam program... Tovább...
  • Ez nyíltan az önkormányzatok kivégzése, pénzügyi tönkretétele. Csak mellékesen m... Tovább...
  • SIRALMAS!!!! Eljutottunk oda, hogy egy utcáról bekerülő fiatal középfokú végzett... Tovább...