Hirdetés
ELoGE háttéranyagok – a második alapelv: Válaszkészség PDF Nyomtatás
2021. szeptember 07. kedd, 08:00

eloge2A következő időszakban rendszeresen hozunk néhány gondolatot, amelyhez kapcsolódóan részletes anyagokat is kínálunk. Mindezt az Európai Kiváló Kormányzás Védjegy (ELoGE) program keretében, a jó helyi önkormányzás jegyében tesszük, a 12 alapelv mentén.

Amennyiben Ön ezeket látva úgy érzi, hogy jó szinten áll önkormányzata a jó kormányzás kiválóságában, ne habozzon, szerezze meg az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet! Ezúttal a válaszkészségről szóló második alapelv, a helyi önkormányzat felelőssége, az állampolgári igényeknek és jogos elvárásoknak való megfelelés a témánk.

Az Európa Tanács a Szakértői Központján keresztül eszközkészleteket és forrásokat dolgozott ki annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatokat segítsék olyan szakpolitikák, stratégiák és cselekvési tervek kidolgozásában, amelyek összhangban vannak a 12 elvvel. Egyetlen elv sem tekinthető önálló célnak; az elvek összefüggenek egymással és kölcsönösen támogatják egymást. A jó kormányzás megvalósításához az önkormányzatoknak meg kell érteniük az együttműködés alapelveinek összefüggéseit, és azt, hogy miként támasztják alá azokat az Európa Tanács és az európai jog központi vívmányai (acquis). Azok a helyi önkormányzatok, amelyek valóban erőfeszítéseket tesznek a 12 európai tanácsi elv elfogadására, elfogadják a helyi kormányzás legmodernebb, legdemokratikusabb és leghatékonyabb normáit Európában, és a lehető legjobb helyzetben lesznek ahhoz, hogy részt vegyenek Európa-szerte az Európa Tanács által támogatott hálózatokban és partnerségekben.

Alapgondolat:

A 2. alapelv, a válaszkészség azt jelenti ebben az esetben, hogy az önkormányzatnak meg kell felelnie meg az állampolgárok elvárásainak és igényeinek, és szakszerűen kell kezelni azok panaszait a szolgáltatásnyújtással kapcsolatban.

A következő feltételekkel teljesül egy önkormányzatnál a 2. alapelv:

1. A célkitűzéseket, szabályokat, struktúrákat és eljárásokat a polgárok jogos elvárásaihoz és igényeihez igazítják
A helyi választott képviselők döntő szerepet játszanak a polgárok igényeinek kielégítésében. A választott képviselők azonban ezt a szerepet önállóan nem tudják betölteni: köztisztviselők támogatják őket, és az egész intézmény feladata, hogy tisztában legyen az állampolgárok elvárásaival és igényeivel, valamint hogy meghatározza a megfelelő célokat, szabályokat, struktúrákat és eljárásokat, tehát hogy válaszoljanak rájuk. Nem minden állampolgár elég erős ahhoz, hogy a hangját segítség nélkül hallassa, és nem minden közösség elég koherens vagy kellően tájékozott ahhoz, hogy megfogalmazhassa szükségleteit. Ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül kell hagyni őket, vagy a szolgáltatásokra várók sorában a végére kellene tenni őket. A helyi önkormányzatoknak fontos szerepet kell játszaniuk abban, hogy minden helyi emberhez odaforduljanak és támogassák őket. A magánszektortól eltérően a közszféra szolgáltatásai társadalmi szerződés keretében működnek, amely megköveteli, hogy minden állampolgárt egyenlő bánásmódban részesítsenek, hatékonyan és eredményesen. A hatékonyság javulása meghaladja a nyilvánvaló költségmegtakarítási tényezőket, és a legújabb kutatások közvetlen összefüggést mutatnak az állami szektor működési hatékonysága és a gazdasági növekedés között.

A hatékonyság a megtermelt outputok (vagy az elért eredmények) aránya a létrehozásukhoz felhasznált erőforrásokhoz (pénz, idő, munkaerő stb.). A hatékonyság az intézmény céljainak elérésének mértéke, és annak megértése, hogy hol és hogyan működik egy intézmény jobban vagy kevésbé jól, segíthet az embereknek programozott válaszok megtervezésében, hogy fejleszthessék a kapacitásaikat az adott területen.

Olvasson bővebben a témáról a 2. alapelvhez kapcsolódóan: ITT


Az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyről bővebben és jelentkezés önkormányzatok részére:

http://xn--tosz-5qa.hu/news/706/73/Felhivas-Europai-Kivalo-Kormanyzas-Vedjegy-ELoGE-elnyeresere/

(TÖOSZ - sajtó)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A megyei önkormányzatokn ak - elsősorban a Fidesznek köszönhetően - sem érdemi f... Tovább...
  • Bár tisztelem munkásságodat, de ez a hajó már elment. Megkésett próbálkozás. Tovább...
  • Bocsánat, Kiskunlacháza nem Bács-Kiskun, hanem Pest megyében lévő település. Üdv... Tovább...
  • Na ez a cikk telibe találta a valóságot! Tovább...
  • Csak így tovább, gratulálok, mi szívesen elfogadjuk legalább lesz folt a gatyánk... Tovább...
  • "Arra pedig megkérhetném a kormányt, hogy bízza az emberek lakókomfortját saját ... Tovább...
  • Ez diszkrimináció, egyben alkotmány ellenes is! Az egyik településen élő állampo... Tovább...
  • Teljesen le vagyok döbbenve. Hol lesz ennek a vége? Úgy gondolom ez felér a koll... Tovább...
  • Eger 2,5 milliárd Ft bevételtől esik el a gépjármű adó elvétele, az iparűzési ad... Tovább...
  • Még szerencse, hogy az átlagpolgár kevésbé látogatja az oldalt. Sikerült a hitel... Tovább...
  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...