Hirdetés
Az önkormányzati rendszer évfordulóján nincs ok az ünneplésre. PDF Nyomtatás
2020. október 01. csütörtök, 08:00

polghSzeptember 30-a a Helyi Önkormányzatok Napja: harminc évvel ezelőtt ezen a napon rendezték a rendszerváltoztatást követő első helyhatósági választások első fordulóját, 2000-ben pedig úgy döntött a parlament, hogy minden évben emlékezni fognak erre a történelmi eseményre. Bár a részvétel csak 40 százalékos volt, a választás több ezer jelöltet mozgatott meg: 45 évnyi diktatúra után jelentős tömeg kapcsolódott be a helyi közéletbe, a pártok úgy tekintettek az önkormányzatokra, mint a demokrácia második lábára a parlament mellett – írja a Népszava.. 

Ma már „csak” 98 olyan polgármester van hivatalban, akik 1990-ben kerültek a településük élére. Köztük van Gémesi György Gödöllő vezetője is, akit hétfőn újraválasztottak a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökévé. Az egykori MDF-es, egy időben a Fidesszel is jó viszonyt ápoló, mára a kormánypárttal szembekerült polgármester jó ideje azt hangoztatja, hogy az önkormányzatok rosszabb helyzetben vannak, mint az 1990 előtti tanácsrendszer idején. Aki a hatalomnak nem kedves, az nem kap fejlesztési forrásokat, kiegészítő támogatást a működéséhez. Számos fideszes polgármester is úgy véli, az elmúlt harminc évben fokozatosan korlátozták a helyhatóságok autonómiáját, a NER tíz évében pedig elvették tőlük azokat az intézményeket – így az iskolákat, a kórházakat –, amelyek révén közvetlenebb kapcsolatot tarthattak a polgárokkal. Ráadásul 2012-ben megszavazták a polgármesteri tisztség és a parlamenti képviselőség összeférhetetlenségét, így – miként arról Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere 2013-ban egy interjúban fogalmazott – a parlament „lába nem ér le többé a földig”, azaz a helyben népszerű, a településükért lobbizó politikusok kikerültek az Országgyűlésből, s nincs ráhatásuk már a kormány döntéseire sem.

A cikk itt folytatódik »

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+9 #1 Vidéki 2020-10-04 07:50
30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás halott, az állam ölte meg. Nincs annyi bevétele az önkormányzatok döntő többségének, amivel biztosítani tudná a működést, a település fejlesztését, az állam elvett szinte minden bevételt az önkormányzatokt ól, pl. az szja, az idei évtől a gépjármű adó, várhatóan elveszik vagy módosítják az iparűzési adót is. Visszatértünk a rendszerváltozá s előtti időkbe, mindent a központból mondanak meg és mindent itt döntenek el, ugyanis pénz nélkül nem megy az önállóság.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...