Hirdetés
A versenyképesség kulcsa: a változás PDF Nyomtatás
2018. november 30. péntek, 09:00

irodaBár a szervezet számára mindig nehéz a változás, csak a folyamatos fejlődéssel lehet fenntartani nemcsak a piaci, de a közigazgatási versenyképességet is – hívta fel a figyelmet a Rádió Orienten Hónig Péter szakértő.

Miért félünk a változástól?

A változás mindig felborítja a napi rutint, hiszen a normál munka mellé még bejönnek a megvalósításhoz szükséges projektek. Ezekhez pótlólagos erőforrásokat kell rendelni, pénz, munkaerő és infrastruktúra formájában – mutatott rá. „Márpedig a változás szükséges a versenyképesség fenntartásához és ez igaz a közigazgatásban is, ahol az állampolgár ügyfelek igényei is egyre nőnek” – emelte ki.

Kik a középvezetők?

A változásban kulcsszerepük van a középvezetőknek, akik a vállalat stratégiáját a végrehajtó munkatársak felé közvetítik. A döntéshozatalban viszont nem vesznek részt, sokszor negatív észrevételeiket sem veszik figyelembe – mondta Hónig Péter. Ahhoz, hogy valaki jó középvezető legyen, fontos lenne, hogy a vállalati tervek, elképzelések konkrét feladatok formájában képződjenek le számukra, legyenek mérhetőek, világosak, hogy mi a szerepük ebben a folyamatban. „Ha tisztán látják, hogy mit miért csinálnak a munkatársak, sokkal motiváltabbak lesznek.

A kommunikáció fontossága

Ugyanez igaz a lejjebbi szinteken lévő munkatársakra is, akik számára megfelelően kell kommunikálni a változások okait, céljait. Kutatások bizonyították, hogy a munkahelyen az információk 75 százalékban a kommunikáció minősége által – megjelenés, hanghordozás – jutnak el a munkatársakhoz, s csak 25 százalékban valódi szakmai tevékenység révén.

A SOFTEN módszer lényege

A szervezeten belüli hatékony és eredményes kommunikáció elsajátításához jó az úgynevezett SOFTEN módszer – említette példaként a szakértő. Az angol mozaikszó első betűje a smile, vagyis a mosoly fontosságára hívja fel a figyelmet, a második az open posture, vagyis a nyitottság, a harmadik a forward lean, ami a közeledésre utal, az utolsó előtti az eye contactot, vagyis a szemkontaktust hangsúlyozza, még végül a nod, a bólintás a pozitív megerősítésre hívja fel a figyelmet.

Motiváljuk a munkatársakat

Végül nagyon fontos, hogy a munkatársak a szervezet teljesítményének javításában érdekeltek legyenek, emellett legyen előttük egyfajta karrierlehetőség. A jobban teljesítő munkatársaknak lehet több feladatot adni, de a gyengébbek is legyenek motiváltak abban, hogy rövidebb idő alatt teljesítsék a feladataikat. Emellett az is fontos lenne, hogy a vezetők a lentebbi szintről érkezők ötleteit is elfogadják – zárta szavait a szakértő.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...